Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi minisztert és Fapál Lászlót, a tárca egykori közigazgatási államtitkárát egy 2006-os ingatlanüggyel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Törvényszék. Az ügyész súlyosbításért, a vádlottak felmentésért fellebbeznek.

 
Juhász Ferenc és Fapál László bíróságon - Fotó: Kovács Tamás, MTI

Juhászt két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztéssel és másfél millió forint pénzbüntetéssel sújtotta a másodfokú bíróság, Fapál Lászlót egy év, két év tíz hónapra felfüggesztett szabadságvesztéssel, továbbá a vádlott ingatlana 65 százalékának elkobzásával sújtotta – közölte Póta Péter, a törvényszék szóvivője.

„A magyar jogtörténetben példa nélküli esetről van szó, hiszen ez az ügy eddig 11 bírói fórumot járt meg, több felmentő határozattal” – mondta a Vasárnapi Híreknek Juhász Ferenc. „Olyan is volt, hogy a Kúria egy törvénytelenül hozott hatályon kívül helyező határozatot helyezett hatályon kívül” – érzékeltette a különös ügyet az egykori miniszter.

A büntetőeljárás a 2010-es kormányváltás után Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos feljelentésére indult. A vádlottak az eljárás során mindvégig tagadták bűnösségüket, Juhász Ferenc többször is úgy nyilatkozott: álláspontja szerint a Fidesz és az ügyészség által összerakott koncepciós eljárás folyik ellenük. A vád szerint Juhász Ferenc a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztereként 2006 júniusában megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László megvegye a neki 2005 májusában határozatlan idejű bérleti szerződéssel juttatott lakást. Azt egyetlen bírói fórum sem vitatta, hogy az érvényes jogszabályok és szokások alapján járt el, amikor engedélyezte, hogy egy önkormányzati lakást a valós piaci árnál olcsóbban vásárolhasson meg a bérlője, de az indoklásban azt írták, hogy nem óvta megfelelőn az állami vagyont.

„Az eljárás során folyamatosan módosították a vádat, ami alapján végül elítéltek, nem is szerepelt az eredeti anyagban – mondta Juhász. – Az egész ügy alatt érződött, hogy az ügyészség mindenképpen meg akar felelni a politikai elvárásoknak. Ha engem ezért elítélnek, akkor ugyanígy el kellene ítélni mindazokat, akik hasonló módon jutottak ilyen ingatlanokhoz, vagy segítettek ebben. Hirtelenjében csak Orbán Viktor és Rogán Antal jut eszembe.”

Az ügyészség fellebbez az ítélet ellen, és letöltendő büntetést kér a vádlottakra. Juhász Ferenc és Fapál László továbbra is ártatlannak vallja magát, és az ítélet megsemmisítését kéri a bíróságtól.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!