Hogy miert halt meg Otto Warmbier, arra egy valaszt adhatunk: veletlenul. Ezt senki sem akarhatta, a halala csak rontott Eszak-Korea egyebkent is valsagos helyzeten, az eset koruli kapkodas pedig ekesen arulkodik arrol, hogy a diktatura a vegnapjait eli.
Otto Warmbier amerikai egyetemi hallgató volt, aki – talán kíváncsiságból – Phenjanba látogatott.
Ott ugyan nem sok a látnivaló, sőt körülbelül az ismert világegyetem legunalmasabb úti célja, de mindenki tévedhet. A szegény diák akkor pecsételte meg a sorsát, amikor a phenjani szállodájának egyik személyzeti folyosójáról ellopott egy propagandaplakátot. Ha ugyanezt bárhol máshol teszi, a kutya sem ugat utána – csak hát a diktatúrák másképp működnek.
A biztonsági kamerák rögzítették a plakátlopást, tavaly január másodikán a repülőtéren letartóztatták, és tizenöt évi kényszermunkára ítélték, mert „megbontotta az észak-koreai társadalom egységét”.
Gyönge lábakon állhat az a társadalom, amelyiknek ennyi is árt, de ez volt a verdikt. A tárgyaláson sírva kért kegyelmet, mindhiába – egy ideig még levelezett a szüleivel, aztán nyoma veszett. A hatóságok szerint botulizmus alakult ki nála, és egy nyugtató bevétele után éber kómába esett. Néhány nappal ezelőtt hazaengedték az Egyesült Államokba, de már későn: az orvosok nem tudták megmenteni.
Nyilvánvalónak tűnik, hogy a rossz bánásmód végzett vele, súlyos agykárosodást állapítottak meg nála – valószínűleg szó szerint agyonverték. De miért?
Nos, diktatúrákban ehhez nem kell különösebb indok, Észak-Koreában meg főleg nem. Elég, ha az ember a hatóságok kezére kerül.
És bármiért kerülhet: egy másik amerikait, Jeffrey Fowle-t például azért fogták el, mert egy helyi klubban hagyott egy Bibliát, igaz, őt azóta szabadon engedték. Ha a phenjani rezsim még elég erős volna, az elfogott külföldieket használhatná túszként: de látható, hogy a düledező zsarnokság már a saját börtönőreit sem tudja fegyelmezni.
Kim Dzsongun egérfogóban van, ugyanis amióta Kína leállította a kőszén vásárlását, Észak-Korea bevétel nélkül maradt. Rejtély, miből finanszírozzák az állandó rakétakísérleteket, de a hatalmasra duzzasztott hadsereget állandóan foglalkoztatni kell – és ha egyszer leállnak a hadgyakorlatok, elhallgat a katonazenekar, véget érnek a parádék, ez a felfegyverzett és nyomorgó tömeg úgy fújhatja el a rendszert, mint tájfun a szúnyogot. Emiatt állandósult a hadi készültség, és ebből a helyzetből nincs kiút: addig kell fenntartania Kim Dzsongunnak a rendkívüli helyzetet, amíg csak képes rá, és amíg össze nem rogy az egész phenjani rendszer. Valószínűleg Dél-Korea ellen nem fog háborút indítani, hiszen nem egy konfliktusra van szüksége, hanem a fenyegetés folyamatos fenntartására.
Ebben a légkörben minden túlkapás és borzalom elképzelhető, és egyre ellenőrizhetetlenebbé válik a helyzet: ha a világ véget akarna vetni a krízisnek, hatalmas élelmiszersegélyeket kellene eljuttatni az éhező lakosságnak, és ha lehet, nem a hatóságokon keresztül. A többi már menne magától is.
Otto Warmbier egy válsághelyzet és egy haldokló rezsim ártatlan áldozata: azért tudunk róla ennyit, mert amerikai volt, a több százezer vagy millió fogolytáborban haldokló koreairól kevesebb hír szól.
A diktatúrának rövidesen vége, hiszen fenntarthatatlan: a kérdés az, hány millió ártatlan áldozata lesz a végső összeomlásig.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!