Az egyik legnagyobb orosz feltaláló élete még ma is rejtély.
- Léghárfáját most is használják.
- Virágokat alakított át poloskává.
„Nevetséges abszurditás, hogy a 20. században még mindig macskabél húrokat lószőrből készített vonóval dörzsölve állítunk elő zenét” – mondta Lev Szergejevics Tyermen 1920-ban, egy évvel azelőtt, hogy léghárfáját bemutatta volna a Nyolcadik Összoroszországi Mérnökkongresszus ámuló közönségének. A kongresszust megtisztelte jelenlétével Lenin is. Minden szovjetek atyja – a korabeli beszámolók szerint – hiba nélkül játszotta el a hárfán Glinka Pacsirtáját.
Az akkor huszonnégy esztendős tudós évek óta dolgozott találmányán. A léghárfa (theremin) a véletlennek köszönhette születését. Tyermen a Lee De Forest által nem sokkal korábban kifejlesztett elektroncsövek, és Armstrong 1914-ben szabadalmaztatott oszcillátor áramkörének felhasználásával betörésriasztó berendezést épített, amely hangjelzéssel adta a lakástulajdonos, a szomszédok és a rendőrség tudtára a hívatlan látogatók jelenlétét. Kísérletezés közben vette észre, hogy ha bizonyos alkatrészek felé közelíti kezét, a riasztóberendezés hangja megváltozik, magasabb vagy erősebb lesz. A tudós, aki nemcsak fizikus és asztronómus, hanem képzett csellóművész is volt, rádöbbent, egy új, minden addigitól különböző hangszert is felfedezett.
Összevissza beszéltek róla
A thereminjátékosnak, ellentétben az összes korábbi hangszerek művészeivel, nincs szüksége speciális izomzatra, fizikai képességekre a játékhoz. A „jövő hangszerét” nem kellett megérinteni ahhoz, hogy megszólaljon. A hang magasságát és a hangerőt a berendezésből kinyúló antennák közelében mozgó kezekkel lehetett kontrollálni. Tyermen, aki francia ősei nyomán később a jobban csengő Leon Theremin nevet vette fel, a világtörténelem egyik legtermékenyebb feltalálója lett. Számos, a mai napig használatos eszköz őse fűződik a nevéhez, köztük a fényorgona, a mozgásérzékelő, a drónok irányítóberendezése, a szintetizátor, a lehallgatóberendezés, az ipari kamera.
Theremin azonban nemcsak feltaláló volt, hanem titkos ügynök is, ami – ismerve a kor szokásait – egyáltalán nem meglepő. Hithű kommunistaként természetesnek vette, hogy a hírhedt szovjet titkosszolgálat, a KGB (leánykori nevén a Cseka) rajta keresztül figyelte meg kollégáit, barátait. Mint ahogy azt is sejthette, hogy őt is megfigyelik. Amit Thereminről Magyarországon tudunk, azt elsősorban Najmányi László írónak, képzőművész-filmrendezőnek, zene- és performansz művésznek köszönhetjük, aki dokumentumregényt írt róla.
Najmányi 1991-ben kezdett el foglalkozni Thereminnel, nem sokkal azután, hogy tanúja volt az akkor 95 éves professzor New York-i koncertjének. „Az amerikai újságokból ismertem meg Theremin labirintusszerű életének fő részleteit – meséli a VH-nak. – Kutatásaimat New York-i és washingtoni könyvtárakban, archívumokban kezdtem, majd Párizs, Berlin, Milánó, Szentpétervár és Moszkva hasonló intézményeiben folytattam. Idővel rájöttem, hogy teljes élettörténetét sohasem tudom feltárni. Mivel a szovjet-orosz titkosszolgálat egyik legértékesebb munkatársa volt 1993-ban bekövetkezett haláláig, álhíreket terjesztettek róla, hamis dokumentumokkal igyekeztek elterelni az utána kutatók figyelmét. Találmányainak nagy része, életének bizonyos epizódjai ma is államtitok Oroszországban.”
Mire jó egy bőrönd?
Theremin Lenin egyik kedvenc tudósa volt, halála után sokat kellett dolgoznia azon, hogy az új Vezér is a kegyeibe fogadja. Sztálin megbecsülését egy televíziós felvevő- és lejátszóberendezés kifejlesztésével nyerte el. Titkosított találmánya az első, viszonylag nagy felbontású televíziós kamera és monitor volt a világon. „A kamerát a Kreml udvarán, a monitort Sztálin irodájában helyezték el, hogy a diktátor megfigyelhesse, ahogyan az irodáját elhagyó vendégeit letartóztatják” – avat be a kor „romantikájába” Najmányi.
A hatalom rájött, hogy Theremin a rendszer kiváló reklámarca lehet. Európai koncertkörútra küldték, és a hangversenyek multimédia performansszá váltak: kvadrofonikus hangzás, fényorgona, illatorgona, a színpadra fújt vörös ködre az integető Leninről készült, végtelenített filmfelvételt vetítettek. A nézőterek székeinek karfájára fémlemezeket szereltetett, amelyek magas hangok hatására lehűltek, a mély hangoktól felmelegedtek. A koncertek így valamennyi érzékszervet stimulálták. Európa a kommunista zseni lábai előtt hevert.
A sikeres európai turné után Amerikába küldték, ahonnan évekig sugározta haza a jelentéseit. Az akkori idők szinte összes ismert közéleti személyiségével találkozott, köztük az amerikai elnökkel (állítólag a dolgozószobája alaprajzát is eljuttatta Moszkvába). 1927 és 1938 között New Yorkban élt, ahol számos más találmánya – a táncosok mozgását hanggá alakító színpad (Terpsitone), elektronikus cselló, elektronikus harmónium – mellett 1930-ban kifejlesztette a világ első elektronikus dobgépét, és ipari kémkedéssel is foglalkozott. „Miután megtagadta az azonnali hazatérésre felszólító parancs teljesítését, 1938 februárjában a szovjet titkosszolgálat emberei elrabolták, bőröndbe zárva egy orosz teherhajóra csempészték és visszavitték Moszkvába.
Szovjetellenes propaganda vádjával kényszermunkára ítélték. 1950-ben szabadult, a következő 41 évet házi őrizetben töltötte. Amerikai felesége és barátai 1991-es előbukkanásáig nem hallottak felőle, halottnak hitték” – meséli Najmányi.
Karbantartó lett
Theremint 1941-ben Sztálin utasítására – más tudósokkal, mérnökökkel együtt – egy speciális lágerbe vitték, ahol haditechnikai és információgyűjtő berendezések kifejlesztésén kellett dolgozniuk. Theremin feladata robotrepülőgépek (drónok) irányítóberendezései és lehallgatókészülékek kifejlesztése volt. „A táborban fejlesztette ki a Buran kódnevű lehallgatóberendezést, amely az ablaküvegekre irányzott infravörös sugarak segítségével hangokra fordította az üvegek rezgését, így anélkül lehetett lehallgatni a zárt szobákban folytatott beszélgetéseket, hogy bepoloskázták volna a helyiségeket. Találmányáért a tudós Sztálin-díjat kapott és kiengedték a lágerből” – mondja Najmányi László, hozzátéve, hogy Theremin továbbra is fogoly maradt. Házi őrizetbe került, és folytatta a szokatlan alapelveken működő lehallgatóberendezések kifejlesztését.
Az 1970-es évek elején ő irányította az új, szovjet vállalatok által épített moszkvai amerikai nagykövetség bepoloskázását. A falakba és betonoszlopokba rejtett poloskák ezreit a CIA munkatársai felfedezték. A nemzetközi botrány nyomán a szovjet kormány kénytelen volt saját költségén lebontatni, és amerikai vállalatok közreműködésével újjáépíttetni a nagykövetséget.
Egy amerikai újságíró 1969-ben a moszkvai Konzervatórium Akusztikai Tanszékén fedezte fel az elfeledett tudós névtábláját. Interjút kért és kapott tőle, aminek egyenes következménye lett, hogy Theremint kirúgták az állásából. A következő évtizedekben a Belügyminisztérium autójavító műhelyében dolgozott. Kipufogók javítását bízták rá. Később – amikor enyhült a szigor – a Moszkvai Állami Egyetem Fizika Tanszékén kapott állást. „A tanszéki laboratórium berendezéseinek karbantartása volt a feladata. A diákoknak fogalma sem volt arról, hogy ki a műszerek között matató, hajlott hátú, foltos, kék köpenyt viselő öreg műszerész” – fejezi be a hangszert és feltalálója történetét 2000 decemberében a budapesti Zeneakadémián Magyarországon először bemutató Najmányi László, aki az elmúlt 15 évben előadásokon ismertette az elfeledett tudós életét és találmányait.
(Az írás Najmányi László 2015. október 17-én, a budapesti Rockmúzeumban tartott előadása alapján készült.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!