Mi a közös Bokros Lajosban és a számvitel szigorlatban? Valaha ők jelentették a mélypontot egy közgazdász életében. És még? Ők ketten képesek csak csordultig megtölteni ma a nagy előadót a Budapesti Corvinus Egyetemen. A volt pénzügyminiszter karakán szavai az új felsőoktatási törvényről minden rebellis hallgatót szíven találtak. Olyannyira, hogy még a tandíj vízióját is lelkesen megtapsolták.
Utálom a keretszám koncepciót – kezdte Bokros Lajos, jó diplomataként rögtön a közös nevezővel; a tervutasításos rendszert idézi. Alapjaiban ellenkezik a társadalmi szolidaritás eszméjével, ami tragédia egy olyan országban, ahol így is ember embernek farkasa. Szerinte a rendszer eleve azt feltételezi, hogy a kormány jobban tudja, mint maga az egyetem, hogy hány hallgatóra van szüksége, sőt, hogy hány hallgatót kell támogatnia. Hibás elképzelés. Az egyetem azáltal, hogy a szuverenitásába véresen belekarmoltak, joggal okolhatja az államot működésének a romlásáért, mi több, ennek negatív eredményét, számviteli értelemben vett veszteségét a kormánnyal kívánja majd megfizettetni. Jogosan.
Én vezettem be elsőnek a tandíjat a szomszédos országok között. Ez nem a gonosz pénzügyminiszter szemét intézkedése volt. Nekem ép a lelkiismeretem, etikailag helyes döntést hoztam – gyónt meg Magyarország valaha legnépszerűtlenebb politikusa. A kormányzása alatt még pöttyös labdát gurigató hallgatóságnak mindez inkább tananyag, mint megbocsátandó emlék. Bokros nem szépelgett: szerinte minden egyetemistának tandíjat kéne fizetnie, kivéve annak az igen szűk rétegnek, amelyiknek kimagasló a teljesítménye vagy a szociális körülményei erre okot adnak. A támogatás szociális esélyegyenlőségi kérdés – hangoztatta.
Az egyetem több csatornán finanszírozható vállalkozás – magyarázta; az állam támogatással, a vállalati szféra kutatási programokkal, az Európai Unió fejlesztési pénzekkel, ösztöndíj programokkal. A diák pedig tandíjjal járul hozzá a fenntartásához. Ez a helyes modell. Nem a diákoknak kell versengeniük a jó egyetemekért, hanem az egyetemeknek a jó diákért. (Bólogató, mosolygó padsorok. Ők immár a legjobb helyen, ingyen tanulhatnak. Lehet, hogy ők az utolsók. Ez adhat némi okot önelégültségre.)
Bokros szerint a diák mobil jószág. Ilyen körülmények között kellene megállnia a helyét a magyar egyetemeknek a globális versenyben. Úgy, hogy itthon verseny sincs. Sőt, maga a szó, hogy verseny hiányzik a felsőoktatási törvényből.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
