Több mint 10 ezer magyarországi szavazókörben 8 millió választópolgár szavazhat ma, a külképviseleteken további 28 ezren voksolhatnak. Először lesz egyfordulós a választás.

 
Fotó: Balázs Attila, MTI

A reggel 6-tól este 7-ig nyitva tartó szavazókörökben 18 párt és összesen 1550 egyéni jelölt közül választhatunk. A nem hivatalos eredményekről hétfőn, a hajnali órákban adnak először tájékoztatást. A választás 1990 óta első alkalommal lesz egyfordulós. A magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgároknak két szavazatuk van: voksolhatnak arra, akit az egyéni választókerületükben képviselőként szeretnének látni, a másik íven pedig arról dönthetnek, hogy a területi listáról melyik pártot támogatják. Ne hagyjuk otthon a lakcímkártya mellett az érvényes személyazonosító igazolványunkat, útlevelünket vagy vezetői engedélyünket sem.
 

Nem bírta a terhelést a választási rendszer, annyi átjelentkezési kérelem futott be a helyi irodákhoz a péntek délutáni határidőig, hogy a szerverek összeomlottak. A választói névjegyzékeket sem sikerült kinyomtatni a péntek este 6 órai határidőig. Az NVI vezetője tegnap azt mondta, az utolsó 24 órában több mint 30 ezren jelentkeztek át másik településre, az utolsó két órában tízpercenként 3-4 ezer átjelentkezési kérelem érkezett be online a választási irodához, de a rendszer a hírekkel ellentétben egy pillanatra sem állt le, csak lelassult.

Címkék: Választás 2014

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!