„Amerika a második esélyek országa” – noha a mondás George W. Bushhoz köthető, most a Hillary Clinton elnökké választását szorgalmazók mantrázhatják.

 
Hillary Clinton

Az egykori First Lady ugyan még nem döntötte el, hogy harcba száll-e az elnökségért, de új könyve, a Hard Choices (Nehéz döntések) népszerűsítő turnéját sokan már a 2016-os kampány főpróbájának tekintik. Könyve eddigi mérsékelt sikere az amerikai elemzők szerint figyelmeztetés és bírálat, hogy Clinton ugyanazt a hibát követi el, amit 2008-ban: a valódi személyiségét és a lelkesedését háttérbe szorítja az óvatoskodás, a számítás és a védekező attitűd. Több esélye márpedig nem lesz arra, hogy az Egyesült Államok első női elnöke legyen.

Noha közel négy évtizede politizál, Hillary népszerűsége sosem volt magasabb, mint a Lewinsky-botrány idején. A legtöbben együttéreztek vele, csodálták erejéért és méltóságáért, és mert végül megbocsátott hűtlen férjének, bár dühös volt rá, és fontolgatta a válást. Emberi és hiteles volt, amivel maga mellé tudta állítani az amerikaiak több mint 70 százalékát. Talán ezért is vetik többen a szemére az utóbbi időben az őszinteség és a hitelesség hiányát.

Az ABC hírcsatornának adott interjúban például azt állította, férjével együtt „egy vasuk sem volt”, mikor kiköltöztek a Fehér Házból. Csakhogy köztudott, Clintonék egyetlen nyilvános szereplésért közel annyi „gázsit” kapnak, mint egy amerikai átlagpolgár éves fizetése, így kijelentésével aligha ébresztett szimpátiát. Szó szerint kuncogott a stúdióközönség azon, mikor a kérdésre, hogy a korábbihoz képest őszintébben tudja-e most kimondani a véleményét, azt felelte: „igen, a visszajelzések alapján ez többeknek is feltűnt”.

Tanácsadói próbálják rábeszélni, hogy folytasson rendhagyó kampányt, mert az emberek kiábrándultak a politikából, álszentnek és megalkuvónak tartják a politikusokat, és merevnek, korruptnak a washingtoni intézményrendszert. Csakhogy Hillaryt könnyű azonosítani Washingtonnal és általában a politikustípussal, ráadásul a Clinton család is intézmény, és nem hagyható figyelmen kívül az a „csomag” sem, amely Hillaryval együtt jár. Ahhoz, hogy legyen esélye az elnökségre, „anti- Hillarynak” – sebezhetőnek, rugalmasnak és szerénynek – kellene mutatnia magát, és populista módon kampányolni.

Címkék: USA, Hillary Clinton

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!