Mára talán a legjelentősebb civil szerveződéssé nőtte ki magát a városi biciklisták széles tábora. Az okokról László Jánost, a Magyar Kerékpáros Klub elnökét kérdeztük.
– A biciklisek mozgalma igazi sikertörténet. Mi a titkuk?
– Mindenki szeretne a világon tenni valamit a saját környezetéért, viszont erre Magyarországon nem nagyon van lehetőség. Mindent átmos a pártpolitika, ami miatt az emberek elidegenednek saját környezetüktől is, az önkormányzatok is elég távol vannak tőlük… Ez a mozgalom viszont nem volt megrontva pártpolitikától. Ha eljönnek hozzánk, úgy érzik, valóban tesznek valamit magukért, környezetükért.
– És tényleg tesznek?
– Az a néhány száz, kemény magot alkotó tag nagyon szeretné békésebbé, szebbé, csendesebbé, tisztábbá, emberibbé tenni a világunkat. Egy dán felmérés szerint az emberek Koppenhágában egyre kevesebbet vannak a lakásaikban, azaz egyre többet vannak az utcán, ahol közösségi lényként beszélgetnek, kávéznak, sétálnak. Budapesten erre nem nagyon van lehetőség – a városi lét nálunk teljesen átalakult. A lakosság többsége viszont szeretné ilyennek látni – újra. Tagjaink környezettudatos mozgalmárok: egyikünk a lápra építendő vásárlóközpont ellen tiltakozik, másikunk felmászik a városháza kerítésére, rámutatva, hogy a városháza dolgozóinak ingyenes parkolási lehetősége van a belváros közepén. De más mozgalmak is kinőttek belőlünk. A Bringakonyha mozgalom a rászorult gyerekeknek ajándékozza kidobott alkatrészekből összerakott, felújított kerékpárjait, a másik az Amsterdamból kapott roncskerékpárokat alapítványi iskolás gyerekekkel teszi használhatóvá, s a bevételeket az alapítványba forgatja vissza… sorolhatnám, rengeteg közösség épül tovább általunk (is).
– A mozgalom a biciklis futárok szubkultúrájából nőtt ki?
– Maximálisan, ugyanakkor a fő csapásirányhoz számos más, apró szubkultúra is csatlakozott. A szubkulturális meghatározottság azonban egy idő után akadállyá válik. Át kell alakulni, de úgy, hogy meg kell tartani a szubkultúra hordozta értékeket, annak erejét.
– Számos ellenérzés fogalmazódik meg a kerékpárosok ellen.
– Tisztázzunk valamit: nincs olyan, hogy „autósok”, „kerékpárosok”, és nem igaz az sem, hogy ezek egymás ellen határoznák meg magukat. Ellenérzések persze valóban megfogalmazódtak a kerékpáros közlekedéssel kapcsolatban. A megfogalmazott kifogásokról sorra kiderülnek, hogy nem tényszerűek. Tavaly januárban készült Budapesten és agglomerációjában felmérés arról, hogy hányan bicikliznek, hányan bicikliznének, akik bicikliznének, azok miért nem. A sztereotípiák kerültek elő: azért nem bringáznak, mert nincs kerékpárút, veszélyes, megizzadnak, beszívják a szennyes levegőt, ellopják a bringát – ez a 4-5 fő érv nagyjából. Csak két cáfolat: a statisztikák alapján, ahogy növekszik a kerékpárosok száma, fajlagosan csökken a balestek száma; ugyanaz a szennyezés éri a kerékpárost és az autóst is, csakhogy a például a bringás az alagútból kijőve maga mögött hagyja rögtön, míg az autó belteréből sokkal lassabban ürül ki a legveszélyesebb légszenny.
– A dugódíjat támogatják?
– Mindennapos tapasztalat: ma nem lehet autóval közlekedni a városban. Muszáj lépni valamit, dugódíjjal vagy anélkül, de kényszerintézkedésre van szükség, mert a meggyőzés csak ezzel együtt működik.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!