Érdekeket egyeztet majd Navracsics Tibor. Orbán Viktor arra kérte a közigazgatási minisztert, hogy próbálja meg tisztázni az oktatási államtitkárság és az egyetemi hallgatói érdekképviseletek közti nézeteltérések okait, és próbálja meg álláspontjaikat közelíteni egymáshoz.

 
fotó: Vajda János, MTI

Mindez azért szükséges a miniszterelnök szerint, mert a hallgatók tiltakoznak a felsőoktatási törvény tervezete, legfőként pedig a röghöz kötés, és a bújtatott tandíj miatt. Ennek pedig nemsokára még erőteljesebben adnak hangot: jövő csütörtökön tüntetnek.

Hiába próbáltak ugyanis a hallgatói érdekképviseletek érdemben tárgyalni az oktatási államtitkársággal (ezen belül Hoffmann Rózsával), többnyire süket fülekre találtak. Az [origo] információi szerint ezért vált szükségessé Navracsics „beékelése”; Orbán tőle várja a vita „konstruktív mederbe terelését”. A hírportál értesülései szerint a közigazgatási miniszter ezen a héten már tárgyalt Nagy Dáviddal, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnökével, akivel várhatóan a jövő héten is összeülnek.

A tiltakozásokat már nem lehet megállítani: tegnap mintegy 100 hallgató kezdett éhségsztrájkba a Szegedi Tudomány­egyetemen. A hallgatói önkormányzat alelnöke, Ament Balázs elmondta: a felsőoktatási törvény elleni tiltakozásuk határozatlan ideig tart, csak jövő csütörtökön, október 27-én függesztik fel, a Budapestre meghirdetett tüntetések idejére. A demonstrációt orvosok felügyelik, akik ügyelnek arra, a tiltakozók naponta legalább 5 liter vizet magukhoz vegyenek. A hallgatók terveik szerint filmvetítésekkel, előadásokkal és társasjátékokkal ütik majd el az időt, amíg szükséges. Miskolcon is tüntettek az egyetemisták: csütörtökön körülbelül ezer hallgató gyűlt össze a Miskolci Egyetem Hallgatói és Doktorandusz-hallgatói Önkormányzatának (ME-HÖK) „Ne hallgass, hallgató” címmel intézett felhívására. Az ok: a törvénytervezet bizonyos pontjai bevezetésük után hátrányosan érinthetik a Miskolci Egyetem jelenlegi és jövőbeni hallgatóit.

 

Iskolában tanítsák a párkapcsolatokról és a családi életről szóló ismereteket – javasolta a KDNP frakcióvezetője. Mindezt rögzítené a készülő köznevelési törvényben is. Harrach Péter szerint a csökkenő népességszám tükrében elképzelhető, hogy ha továbbra is ennyire kevés gyerek születik, az ország lakossága a század végére 5,2 millióra csökken, aminek egy része bevándorló lesz, és mintegy 36 százalék lehet majd a 65 év felettiek aránya, azaz működésképtelenné válik az ország. Ennek megakadályozásához szükség lenne a házasodási és a gyermekvállalási kedv növelésére. Ezt azonban Harrach csak megfelelő oktatási keretek közt tudja elképzelni, mivel szerinte a családon belül látottak sok esetben nem képesek kellően pozitív képet, és követendő példát nyújtani a gyerekeknek. Így a cél az lenne, hogy a középfokú oktatásban megjelenjenek a felelős párkapcsolatról, a családi életről szóló ismeretek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!