Féltucatnyi iskola bezárása ellen tüntettek szülők, tanárok és diákok a Nemzeti Erőforrás Minisztérium előtt. Azt ígérték: az oktatási államtitkár a jövő héten fogadja a tiltakozókat.
Minden érkezőt taps fogad. Lelkes, elszánt csoportok gyülekeznek a Szalay utcában, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Oktatási Államtitkársága előtt, hogy tüntessenek az iskolabezárások ellen. Délután kettőkor néhány száz aggódó szülő, pedagógus és diák álldogál az úttesten, föléjük tornyosul a NEFMI rémítően komor és monoton épülettömege. „Csak egy kis méltányosságot kérünk. Hogy még egy évig ne kelljen elküldeni azokat a gyerekeket, akiket épp most vettünk fel” – mondja egy elkeseredett pedagógus. Nincs egyedül a véleményével, többektől is hallani – szülőktől, tanároktól –, hogy az eljárás menete az, ami a legjobban fáj nekik. Hiszen azok az elsősök, akik nemrég még annak örülhettek, hogy lesz hova járniuk, ismét a bizonytalansággal néznek szembe. És akkor a többiekről még nem is beszéltünk. Azokról, akik megkezdett tanulmányaikat szeretnék megszokott iskolájukban befejezni.
A szervezők, a bonyhádi Arany János Egységes Iskola és a Völgységi Szülői Egyesület mellett több iskola is úgy érezte, csatlakoznia kell a megmozduláshoz. Kaposvárról, Kistarcsáról, Érdről, Székesfehérvárról is érkeztek felháborodott, iskolájukat féltő csoportok, emellett budapesti iskolák is kivonultak. Kettő előtt néhány perccel már nagyon várják a bicikliseket, akik egészen Bonyhádról tekertek ide, és 165 kilométeres távot tettek meg, hogy személyesen kézbesíthessék petíciójukat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek. Hatalmas ováció fogadja őket. Minden iskola képviselői külön beszélnek, de mondandójuk tulajdonképpen csak egy van: nem lehet szakmai megalapozottság nélkül döntést hozni gyerekek, szülők, pedagógusok és iskolák életéről. Azt szeretnék, ha a bezárásokkal megvárnák az új közoktatási törvényt. Azt is szeretnék, hogy az állam vállaljon nagyobb részt az iskolák fenntartásában, mert az önkormányzatok erre nem képesek. És szeretnék, ha gyermekeik 18 éves korukig tanulhatnának, ezért kérik a tankötelezettség korhatárának békén hagyását. Eközben egy pöttöm, szöszke kislány mellettem rózsaszín, „Én is Szent István-os akarok lenni!” feliratú pólóban rakoncátlankodik a tömegben – legfeljebb 3 éves, korán kezdi a tüntetést. Valójában rettenetesen szomorú gyermekkézben transzparenseket látni. Még akkor is, ha naiv, színes rajzok díszítik, a jelmondatok („Ki törli le a könnyet a gyerekek szeméről?”) nem illenek a kicsiny alakokhoz. De úgy tűnik, Réthelyi úr nem is akar meghatódni, mert bár a bonyhádiak reggel óta bicikliztek csak azért, hogy a kezébe adhassák tiltakozásukat, ő inkább megbízottját, Varga Attila főosztályvezetőt kérte fel erre a szerepre. De legalább ígérni ígértek: azt, hogy Gloviczki Zoltán oktatásért felelős helyettes államtitkár a jövő héten fogadja a tüntetőket, és foglalkozik a problémával. Pokorni Zoltán, akinek ugyanezt a petíciót adták volna át a Parlamenti Irodaház előtt, Révész Máriusz képviselő urat küldte maga helyett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
