Áder János államfő vétója után a fideszes tagokkal feldúsított Alkotmánybíróságon múlik: elveszik-e mintegy 260 milliárd forintnyi jegybanki nyereség „közpénzjellege”. Ha ez a nyílt lenyúlás bele is ütközne netán az Alaptörvény korlátjába, nem először sérti meg a fideszes többség a saját maga által alkotott szabályokat, ha a közpénzek eltüntetése a cél.
Előzetes alkotmánybírósági felülvizsgálatot kért Áder János köztársasági elnök a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak juttatott százmilliárdok elrejtését és a Magyar Posta közérdekű adatainak eltitkolhatóságát szolgáló törvényekkel kapcsolatban.
Az elnöki vétó súlyos érveket tartalmaz. Áder szerint épp a saját maguk alkotta Alaptörvény gránit fundamentumát igyekezett a Fidesz megfúrni e két jogszabállyal. Tegyük hozzá: nem is először. A Fidesz és Orbán Viktor kormánya azt követően, hogy alkotmányos státust adott a közpénzekkel történő gazdálkodás átláthatósági követelményének, a továbbiakban nem igyekezett érvényt szerezni saját Alaptörvényének. Illetve… 2014 tavaszán egyszer felhorgadt a közpénzféltés: Csepreghy Nándor – akkor még csak helyettes államtitkárként, ma már Lázár János miniszterhelyettese – a Norvég Alap és az Ökotárs Alapítvány elleni hadjárat során jelentette ki, hogy „egy nemzetközi szerződés következtében érkeznek közpénzek Magyarországra, ez pedig közpénznek minősül, nem magánadománynak, így a magyar kormánynak kötelessége a társadalom felé elszámolni ezeknek a pénzeknek a felhasználásával”.
A fideszes képviselők az elmúlt években mindig készek voltak igennel szavazni, ha adatok megismerhetőségét lehetett korlátozni. A teljesség igénye nélkül álljanak itt a legkirívóbb jogkorlátozások. Még 2013-ban fogadta el a kétharmad azt a jogszabályt, amely a „ne zavarj, épp lopok” törvényként vonult be a köztudatba. Ezzel vezették be a „visszaélésszerű adatigénylés” fogalmát – mivel a Fidesz szerint újságírók és civil szervezetek túl sok közérdekű adatot kérnek ki a gazdálkodó szervektől. Titkosították a társasági jövedelemadóval kapcsolatban a sportklubok támogatására vonatkozó adatokat is. Így már csak az ismerhető meg, összesen mennyit kap egy egyesület a tao-pénzekből, az már nem, hogy ki utalta egyből a sportra az adóját, ahelyett, hogy az befolyt volna az államkasszába. (Nem bizonyítható az összefüggés a titkosítás és a között, hogy majd’ minden évben a Felcsút focicsapata szedi be így a legnagyobb összegeket.)
Szintén teljes mértékben elzárták a nyilvánosság elől a paksi atomerőmű bővítésének összes dokumentumát, így a környezetvédelmi hatásokról és a beruházás megtérüléséről szóló tanulmányokat is. Jávor Benedek EP-képviselő beletekinthetett a szövegekbe, azonban még a jegyzeteit is cenzúrázták, így, bár többoldalnyit körmölt, végül üres lapokkal lett csak gazdagabb.
„Hosszú és szomorú Magyarországon a nyilvánosság korlátozásának története – mondta lapunknak Ligeti Miklós, a Transparency International magyarországi jogi igazgatója. – A konkrét törvények elfogadása mellett az intézményrendszert is meggyöngítették.” Ligeti szerint a kormány téved, amikor azt gondolja, hogy akkor jár jól, ha megszabadul a polgárok és az újságírók ellenőrzésétől. A „közpénz vagy nem közpénz” vitát illetően a Norvég Civil Alap pénzeire és a Magyar Nemzeti Bank alapítványaira utalva megjegyezte: a hatalmon lévők ma úgy cserélgetik az érveiket, mint a mocskos alsógatyájukat, és kósalajosi intellektus szükségeltetik ahhoz, hogy feloldják az ellentmondásokat korábbi véleményükkel.
„Soha nem volt idilli a helyzet az adatok nyilvánosságával kapcsolatban, de a mainál azért sokkal jobb. Tendenciózusan és gyorsuló ütemben zajlik ma az átláthatóság korlátozása – vélte a jogász. – Látni kell, hogy ma a nyomon követés lehetőségét is el akarják venni a polgároktól. Nem véletlenül, hiszen a nyilvánosság nem akadályozza meg a korrupciót, de kellemetlenné teszi, következményeketrendel hozzá.”
A 2011 óta működő Költségvetési Felelősségi Intézet vezetője, Romhányi Balázs is egyetért azzal, hogy Orbán Viktor kormánya rontotta az átláthatóság szintjét 2010-től.
„A hatalom hozzáállásával hagyományosan probléma van Magyarországon, de az utóbbi években a helyzet egyértelműen romlott – kezdte Romhányi. – Az az alapattitűd, hogy csak akkor adnak ki adatokat, ha már nagyon nyomós indok van rá, mint például uniós kötelezettség vagy jogerős bírósági ítélet. Ez igaz a kormányra és a félelemben tartott apparátus legnagyobb részére egyaránt.
Szemben a fékek és ellensúlyok rendszerével, amelynek leszalámizása – utólag visszatekintve – viszonylag tervszerűen történt, a nyilvánosság csökkentése ennyire nem látszik tervszerűnek. Nem úgy tűnik, mintha lenne egy »átláthatatlanságért felelős miniszter «. Sokkal inkább ad hoc döntések születnek épp akkor, ha gondot okozhat a »túlzott« átláthatóság. Ilyenkor viszont a döntések a mellékhatásokra való tekintet nélkül születnek. Elvszerűségnek nemhogy a nyoma, de még az igénye sem látszik.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
