A héten két, Magyarországot bíráló dokumentum is napvilágot látott Washingtonban. Csütörtökön a külügyi tárca emberi jogokkal foglalkozó éves beszámolója kifejezetten éles kritikát fogalmazott meg – ettől a jelentéstől függ, hogy egy adott ország mekkora amerikai segélyre számíthat.

 
Szijjártó Péter

A szöveg a legsúlyosabb problémának a menekültválság kezelésének módját tartja. Eszerint a kormány eljárását az idegengyűlölő retorika és a humanitárius segítségnyújtás elmulasztása jellemezte. Emellett kiemelik a menekültek és menedékjogért folyamodók fogva tartását, az egyházak elismerésének politikai szempontok alá rendelését, a kormányzati korrupciót, a média tulajdonosi koncentrációját, illetve a civil szervezetek elleni kormányzati nyomást és megfélemlítést.

Kedden a Freedom House nemzetközi szervezet tett közzé a volt szocialista országokkal foglalkozó jelentést, amely szerint tavaly tovább romlott a demokratikus kormányzás minősége.

Ezt a megállapítást Szijjártó Péter külügyminiszter nonszensznek nevezte, és felrótta, hogy „olyan országból érkezik kritika, amely nem kerítést, hanem falat épített a déli határára, és amelynek elnökválasztási kampányában minden, és annak ellenkezője is elhangzik”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!