Nem várható jelentős foglalkoztatásbővülés az Új Széchenyi Tervtől – vélekedett Hegedűs Miklós, a GKI igazgatója, mert a kis- és középvállalatok már most is túlfoglalkoztatásban vannak. Ráadásul nem a kapacitáshiánytól szenvednek, sokkal inkább a vásárlóerő hiányától.

Így a meglévő fölös kapacitások mellé továbbiak épülnek majd a pályázati pénzből. Erre azonban nem lesz belföldi kereslet, s arra sincs remény, hogy a hazai kis cégek exportképessé váljanak.

Az Új Széchenyi Terv bemutatóján elhangzott, hogy még az idén 1100 milliárdos forrást juttatnak a hazai vállalkozásokhoz 93 pályázati lehetőségen keresztül. Így a 2013-ig rendelkezésre álló 2000 milliárdos uniós forrás 55-60 százalékát még 2011-ben a vállalkozások rendelkezésére bocsátja a kormány. A politikai tenni akarást dokumentálja a látványos terv – hangsúlyozta Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató ügyvezetője. Szerinte a hároméves keretösszeg „fejnehéz” csoportosítása arra a tapasztalatra épülhet, hogy a pályázatok mindig elhúzódnak, s hosszú hónapok telnek el a döntésig, a pályázati pénzek kiáramlásáról már nem is beszélve. Más szóval, jól hangzik, hogy 2011-ben rendelkezésre áll a forrás nagyobbik része, de a gazdasági hatás szinte biztosan késedelmes lesz.

Nincs szó új források bevonásáról, hiszen ez az uniós forrás már eddig is megvolt. Tény, hogy újracsomagolták a pályázati rendszert – vélekedett Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője, hozzátéve: a hároméves keret nagyobbik részének az első esztendőre koncentrálása a gazdasági növekedés ösztönzését szolgálhatja, illetve arra a kormányzati szándékra utal, hogy 2011-ben valóban megpróbálják felpörgetni a gazdaságot.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!