Befújt a szél egy levelet a Demokratikus Koalíció ablakán, ami szerint a munkaügyi központ és a Belügyminisztérium arról tájékoztatja a polgármestereket, hogy augusztus 31-ig lehet csak közmunkaprogramra jelentkezni az önkormányzatoknak és az eddigi létszám a felére csökken.
Eddig az állam az önkormányzatoknak a közmunkások bérét és a rárakodó terheket 80 százalékban finanszírozta, ez most 70 százalék lesz.
Az ellenzéki párt szerint „megengedhetetlen, hogy a közmunkára hivatkozva megszüntetik a segélyeket, de ennek ellenére a felére csökkentik a közmunkások számát”.