Egy fideszes politikus fia is dolgozik bíróként a Hagyó Miklós és társai elleni, a politikától hangsúlyozottan független büntetőeljárás egyengetésén – tudta meg a Vasárnapi Hírek.

Az ügyben egyébként a nyomozás lezárása óta egyre több, a Fidesz és az igazságszolgáltatás számára kínos részlet látott napvilágot. Az ügy koronatanúja, a „Nokia-dobozos” Balogh Zsolt kiszivárgott vallomásaiban alkalomról alkalomra egészen máshogy számolt be Hagyó korrumpálásáról. Ráadásul – bár saját magára nézve is terhelő vallomást tett – Baloghot Pécs fideszes önkormányzatának egyik cége foglalkoztatta. Közben az is kiderült, hogy nem létező adatra hivatkozva hosszabbították meg korábban Hagyó összesen kilenc hónapig tartó fogvataratását. A kényszerintézkedésről legtöbbször Szívós Mária döntött, őt ezután a Fidesz az Alkotmánybíróság tagjának jelölte. Egy nappal azt követően, hogy egy másik büntetőügyben, a fővárosban, első fokon felmentették Hagyót, a Fővárosi Törvényszék „túlterheltségre” hivatkozva kérte, hogy a BKV-pert vegyék át tőlük. A „BKV-ügy” tárgyalására a fideszes Szájer József felesége, Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke jelölte ki a kecskeméti bíróságot, amelynek szóvivője, Sárközy Szabolcs a hét elején tartott sajtótájékoztatót a Hagyó és társai elleni eljárás ütemezéséről. Azt hangoztatta, ők nem elfogultak. A tájékoztatásra azért lehetett szükség, mert a bíróság kézi vezérléssel történő kijelölését a TASZ és a Transparency International is aggályosnak tartja. Megkeresésünkre a kecskeméti bíróság nem válaszolt, még azt sem erősítették meg, hogy Sárközy Szabolcs bíró apja Sárközy István volt kecskeméti fideszes alpolgármester, a párt meghatározó helyi politikusa lenne. Az egyik családtag azonban kérdésünkre azt mondta, hogy „Szabolcs a bíróságon dolgozik”.

Címkék: labdarúgás, Fidesz, vb

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!