Tiszafüreden lett kompenzációs listáról fideszes képviselő Lipcsey György Imre, a Hunvald György egykori, VII. kerületi polgármester nevével fémjelzett botrányos ingatlanpanama egyik vádlottja – írta a Blikk. Ráadásul a képviselő a településen a helyi fejlesztési pályázatok koordinálásában résztvevő Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alelnöke is, ahová a Vidékfejlesztési Minisztérium delegálta.

„Ez egy nagyon bonyolult ügy, és telefonon furcsán hangzik a kérdésük” – mondta a lap megkeresésére Lipcsey György Imre, amikor arról érdeklődtek: hogyan juthatott fontos pozícióba azután, hogy a Hunvald-ügyben vádat emeltek ellene. A kérdésekre írásban ígért választ, de aztán nem küldött semmit. A lap kereste a Vidékfejlesztési Minisz­té­riu­mot is, tőlük azt tudakolták: miért éppen az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében érintett Lipcseyt delegálták a fejlesztési tanácsba, de ők sem válaszoltak a kérdésekre.

Az erzsébetvárosi ingatlanpanamaként elhíresült ügyben 2008-ban kezdődött a nyomozás. Akkor merült fel a gyanú, hogy a VII. kerület hamis értékbecsléseket készítő ingatlanbecslő segítségével áron alul adott el önkormányzati ingatlanokat. Az ügyben több mint két tucat gyanúsított között volt Hunvald mellett Gál György, a gazdasági bizottság és Kardos Péter, a pénzügyi bizottság volt elnöke. A tárgyalás áprilisban kezdődik.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!