Elkészült a nemzeti konzultáció tizenkét kérdése, a hét elején föltették a Fidesz honlapjára, bárki olvashatja. Rövidesen postázzák, minden választópolgár kap egyet belőle, és ha akar, minden kényszer nélkül válaszolhat, bár ki tudja, milyen következtetéseket vonnak le a fideszes honatyák a díjmentesen föladható válaszokból.

 
Semjén Zsolt szerint nincs szükség népszavazásra

Állítólag a levelezés olcsóbb a népszavazásnál, és bár ezen a héten már Lázár János Fidesz-frakcióvezető nem zárta ki kategorikusan a referendumot, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes péntek este a Hír Tv-nek azt mondta: megvan a parlamenti felhatalmazásuk, az a helyes, ha ezzel élnek, nincs szükség népszavazásra.

Az igazán fontos kérdések kimaradtak, a tucatnyi felvetés ötletszerű, nem egy túl bonyolult és sugallja a választ is, mindegyik magán viseli a konzultációs testület szemléletét. Mit lehet arra válaszolni például, hogy „Vannak, akik azt javasolják, hogy Magyar­ország új alkotmánya büntetés terhe mellett tegye kötelezővé a megjelenést annak, akinek az Országgyűlés valamelyik vizsgálóbizottsága meghallgatásra idézést küld. Ön mit gondol?”

A kérdéseket elküldik nyolcmillió embernek, a konzultáció ezzel kipipálva, de kérdés: mi lesz a díjmentes válaszok sorsa? Kik és hogyan fogják földolgozni március 15-re? Mit kezdenek egy-kétmillió észrevétellel? Az önmagában értelmezhetetlen, összefüggéstelen kérdésekre adott válaszokat a képviselők úgy értelmezik, ahogyan akarják, semmire nem kötelezi őket, viszont bármilyen helyzetben hivatkozni lehet rájuk. Az össznépi teszttel napirenden tartható a külföldön élő kettős állampolgárok választójoga, bár annak még körvonalai sem rajzolódtak ki pontosan, a magzatvédelem, a kiskorúak választójoga a preambulumhoz hasonló vitát indíthat, és felszínen tartja a család, a házasság, a gyermeknevelés témáját.

Kedden a részletes vitával folytatódik a parlamenti tárgyalás. Talán többet meg lehet majd tudni a közjogi elképzelésekről, a konstruktív bizalmatlanság megszüntetéséről, a köztársasági elnök jogkörének bővítéséről: „az államfő jogosult az Országgyűlés feloszlatására kivételesen akkor is, ha az súlyos bizalomvesztés okából előállott alkotmányossági-politikai válság feloldását szolgálja”. Ezt azért nehéz lesz pontosan értelmezni. És mindenekelőtt módosítani kell a Salamon László vezette bizottság koncepcióját, amelyben ma még az olvasható, hogy az alkotmány szövegét a kormány készíti el és terjeszti a parlament elé.Ami viszont eldőlt: az alaptörvényt mégsem betonozzák be két ciklusra, és mivel a Salamon-féle alkotmánykoncepcióra csak iránymutató javaslatként tekintenek, március 15-ig minden párt benyújthatja saját szövegtervezetét. Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese szerint minden képviselő számára nyitva van a lehetőség arra, hogy részt vegyen az alkotmányozásban, és egy most elfogadott módosítás értelmében már lehetőség nyílhat arra is, hogy az Országgyűlés egy időben tárgyaljon mind az öt párt alkotmánytervezetéről. Sőt, az alkotmánnyal összefüggő törvényjavaslatokat nem szükséges bizottsági döntésnek megelőznie, hanem azok közvetlenül az Országgyűlés elé kerülhetnek.

A KDNP-ben fel sem merült, hogy ne fogadná el az új alkotmányt, hiszen abban minden számukra fontos alapelv szerepelni fog – nyilatkozta a KDNP elnöke a Magyar Nemzetnek. Semjén Zsolt szerint ugyanis garanciát kaptak a Fidesztől arra, hogy a kereszténydemokratáknak igen fontos magzati élet védelmének elve bekerül az alaptörvénybe. Ez pedig nem a kisebbik kormánypárt ultimátuma volt, hanem markáns érveléssel érvényesítették – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes. 

Címkék: kormány, Fidesz, kormány, MSZMP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!