Az Orbán-kormány egy éve alatt 29-re nőtt a különmegbízottak száma. A zavaros megbízotti struktúra mellett az sem világos, hogy az egymilliót közelítő fizetések mellett ki milyen szolgáltatásokra jogosult.

 
Az Orbán-kormány egy éve alatt 29-re nőtt a különmegbízottak száma

Jelenleg hat kormánybiztosnak, egy miniszterelnöki biztosnak, három miniszterelnöki megbízottnak és tizenkilenc miniszteri biztosnak kell helyet szorítani a különböző minisztériumoknál. Utóbbiak helyettes államtitkári illetményre és juttatásokra jogosultak (748 ezer forint), a miniszterelnöki megbízottak és a kormánybiztosok pedig államtitkári fizetésért (997 ezer) dolgozhatnak, ami összesen 21 millió 200 ezer forintjába kerül havi szinten az adófizetőknek. Pedig vannak területek, amiket egyébként más kormányzati tisztviselők is felügyelnek. Például két miniszteri biztos is foglalkozik a határon túli magyarok helyzetével: Ulicsák Szilárd a határon túli magyar kapcsolatokkal, Berniczei-Roykó Ádám pedig az Európai Unión kívül, szomszédunkban élő határon túli magyar személyek magyarországi egészségügyi ellátásának összehangolásával. A legtöbb miniszteri biztosi posztot, szám szerint hetet, Navracsics Tibor kormányfőhelyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter osztott ki.

A tisztviselők közül négyen díjazás nélkül végzik a munkájukat. Igaz, Virág Rudolf, a területi államigazgatás fejlesztésére kinevezett miniszteri biztos már egyébként is helyettes államtitkári posztot visel a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM), Fellegi Tamás pedig miniszterként az orosz és kínai gazdasági kapcsolatokért is felel kormánybiztosként. Nem tudjuk, hogyan kapja fizetését Szabó Erika, aki amellett, hogy a területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkár, betölti a Nemzeti Államigazgatási Központ működésének megszervezésére kinevezett miniszteri biztosi címet is. Törvényi rendelkezés alapján a miniszteri biztos – ha tevékenysége eredeti feladatkörével összefügg – díjazást nem kaphat.

Tisztázatlan továbbá, hogy minek alapján dolgozik még két tisztségviselő, akiknek nem lett meghosszabbítva a törvényben meghatározott hat hónapos megbízatási ideje: az Állami Operaház átvilágításáért felelős Horváth Ádám Zsoltnak február végén, Gyimesi Endrének pedig, akinek feladata a levéltárak működtetése és fejlesztése volt, április 30-án ért véget.
Pozícióváltásra is volt példa: Budai Gyula, az „állami földek jogellenes elherdálását” vizsgáló miniszterelnöki megbízott mostanra elszámoltatási és korrupcióellenes kormánybiztossá vált. Az is kérdés, hogy Balsai István miniszterelnöki megbízott miért vizsgálja külön a 2006 októberében történt rendőri brutalitást azután, hogy az Országgyűlés március elején elfogadta a semmisségi törvényt. Ez alapján semmisek a 2006. őszi tömegoszlatásokkal össze­függésben a hivatalos személy elleni erőszak, rongálás, valamint garázdaság miatt meghozott, kizárólag rendőri jelentésre vagy tanúvallomásra alapozott ítéletek, és a bíróság hatáskörébe tartozó rendzavarás, garázdaság és veszélyes fenyegetés szabálysértések is. Úgy tudjuk, hogy az ifjúságpolitikáért felelős Mihálovics Péter Árpád, 28 éves miniszteri biztos például szolgálati Volkswagen Passatja mellé sofőrt is kapott, így ingázik naponta Veszprém és Budapest között. Ezért azt is szerettük volna megtudni a KIM-től, hogy milyen juttatások és egyéb szolgáltatások (autó, lakás, sofőr) illetik meg a megbízottakat, de kérdéseinkre egész héten nem kaptunk választ. A szocialista kormányok idején a miniszteri biztosok nem kaptak tiszteletdíjat, sőt, a Bajnai-kabinet négy kormánybiztosa is ingyen dolgozott.

Címkék: politika, Fidesz, kormány

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!