Fideszes törvénymódosítás teremtene lehetőséget arra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vezetője is kapjon olyan végkielégítést, amelyre nem vonatkozna a 98 százalékos különadó – írta a Népszabadság. Korábban egy másik módosító ugyanezt a lehetőséget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének adta meg.

A kormány tavaly indított hadjáratot a pofátlan állami végkielégítések ellen. A két vezető esetében azért tartják indokoltnak az adómentes, tízmilliót meghaladó lelépési pénzt, mert távozásuk után egy évig nem dolgozhatnak máshol. Ilyen korlátozás több más vezetőre is vonatkozik, de rájuk érvényes a különadó. Orbán Viktor hatalma el akar hallgattatni egy ellenzéki rádiót Magyarországon címmel írt a budapesti kereskedelmi rádiók frekvenciapályáztatásáról a Le Monde, amely szerint a Médiatanács megadta a „kegyelemdöfést” a Klubrádiónak azzal, hogy zenei központú pályázatot írt ki. A hvg.hu szerint a lap megjegyezte: a jobboldal választási győzelme óta 70 százalékkal visszaestek a Klubrádió reklámbevételei, miközben a hallgatottság két év alatt megháromszorozódott. Iveta Radicová szlovák miniszterelnök hazája inzultálásának minősítette Kövér László korábbi szavait és azt mondta Orbán Viktornak: „kérem, hogy ez a viselkedés soha többé ne ismétlődjön meg, mert ez komoly akadálya a jószomszédi kapcsolatoknak”. A kormányfő reakciója: kormánya mindent megtesz a magyar–szlovák barátság megőrzése érdekében. Emlékezetes: a házelnök két hete egy interjúban közölte, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak.

Bős–Nagymaros kapcsán pedig azt mondta: Magyarország akár katonai erőt is alkalmazhatott volna. Az egyszerűsítések, a gyerekek olvasástól való elfordulása, az SMS-ek, az internet világa miatt kerül bajba a nyelv, és ez a szép magyar beszéd, a szép magyar nyelv rovására is megy – mondta Schmitt Pál Széphalomon, a magyar nyelvi szervezetek által rendezett első anyanyelvi juniálison, a nyelvújító Kazinczy Ferenc egykori birtokán.

 

Magyarország nem tudja elfogadni az Európa Tanács Velencei Bizottsága által az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatban megfogalmazott véleményt – közölte blogbejegyzésében az Eu­­ró­pai Parlament (EP) néppárti frakciójának elnökhelyettese. Szájer József kifejtette: a bizottság határozatainak jogilag kötelező ereje nincs, a szöveg és az ajánlások véleményt fejeznek ki. Szájer szerint a bizottság az alkotmány részletes elemzése során nem tudta kivonni magát „a magyar alkotmánnyal szemben az elmúlt időszakban kibontakozott ideológiai célzatú támadások hatása alól”, és több esetben rosszhiszeműen értelmezi a szöveget. Emlékezetes: az Európa Tanács alkotmányügyekért felelős intézménye számos ponton elmarasztalta az új magyar alkotmányt, amely szerinte a kormánykoalíció hatalmi pozícióinak bebetonozását segítheti.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!