Garam masala, villanykörte, Worcestershire szósz – csak néhány cikk, amelyeket ugyan kerestek a vevők vasárnap, ám nem tudtak megvásárolni.

 
Vasárnapi forgalom egy kis boltban - Fotó: Németh András Péter

Kövér László házelnök szerint a vasárnapi zárva tartás, amely a nagy bevásárlóközpontokat és élelmiszerláncokat (kivéve a CBA-t) immár két hete sújtja, azért kifejezetten üdvös, mert 100 milliárd forintot csoportosít át a multiktól a családi vállalkozások kasszájába.

Az első igazán „zárt vasárnap” (március 15. amúgy is ünnep volt) tapasztalataira voltunk kíváncsiak, a kisboltok szemszögéből.

„Egyetlen fillérrel sem volt több bevételem, mint mondjuk egy hónappal ezelőtti vasárnapon” – összegzett egy óbudai panelház aljában lévő üzlet tulajdonosa. „Igaz, ma még kár lenne következtetéseket levonni, de kizártnak tartom, hogy annyival több lenne a bevételünk, mint amennyit a multik elveszítenek. Már csak azért is, mert nálunk leginkább azokat a dolgokat veszik meg az emberek, amikre frissen van szükségük (kenyér, felvágott, tej), míg a nagy boltokban a jóval nagyobb kínálat olyan dolgok megvételére is csábítja őket, amikre nincs is kifejezetten szükségük. Mi ezzel nem tudunk versenyezni.”

Az viszont jól látszott már az első vasárnap, hogy ami a szombati nagybevásárláskor lemaradt a listáról, azt gyakran hiába is keresik az emberek a kisboltokban.

„Leugranak, mert elfogyott a só. Ez rendben van. De elfelejtettek garam masalát venni – ebben nem tudok segíteni. Honnan kellene tudnom, hogy valakinek szüksége lesz hirtelen Worcestershire szószra a vasárnapi ebédhez? Az pont olyasmi, amiért az emberek elugranak a legközelebbi Tescóba. Nálam hoppon maradnak. Ha meg berendelek egy doboznyit, a maradék a nyakamon marad. Így, aki csak azt az egy dolgot keresi, amit nem kap meg, akkor kifordul, és nem költ egyetlen fillért sem. Szóval ennyit arról, hogy átvándorol a pénz a multiktól hozzánk” – mondja az üzlettulajdonos – aki egyébként kiemelte: amióta nem árulhatnak dohánytermékeket, drasztikusan csökkent a forgalma. Olyannyira, hogy árulja az üzletét. Arra nincs ideje, hogy kivárja, amíg a Kövér László által megálmodott 100 milliárd átvándorol a kisboltok kasszájába. Így is a csőd szélén áll.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!