Kakuk György - Fotó: Németh András Péter

Újabb útra indul, hogy feltérképezze a menekültek útvonalait és megtapasztalja az átélt viszontagságokat Kakuk György újságíró.

Első útja augusztusban a görögországi Idomeniből vezetett Magyarország felé, ekkor írta meg tapasztalatait az átéltekről az Átlátszó internetes portálon. Az El Camino de Balkannak keresztelt út Macedónián és Szerbián át vezetett hat napon keresztül, a most, október 5-én kezdődő útja pedig Törökországot, Libanont, Észak-Irakot és a görög szigeteket érinti, és körülbelül egy hónapig tart majd.

„Néhány biztos időpont van csak, azt tudom, hogy november 1-jén Ankarában szeretnék lenni, ekkor lesznek ugyanis a törökországi választások, aminek nagy a tétje a menekültkérdés kapcsán is. „Leginkább az foglalkoztat, hogy valóban meg lehet-e állítani ezt a problémát helyben” – mondja Kakuk György, aki úgy véli, még ha sikerülne is, számolni kell az egyre nehezedő észak-afrikai helyzettel. Afrikában a Boko Haram iszlamista terrorszervezet 30 millió ember életét teszi pokollá. „Onnan indulhat a következő menekülthullám – mondja az újságíró.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!