A régóta beteg gyerekként kezelt euró a héten rengeteg törődést kapott. Csapkodott is az árfolyam szertelen. A sajtóban megvadult csimpánzként emlegetett ex-IMF-vezér szexbotránya csiklandozta, a bivalyerős svájci frank csillapítgatta.

Az utóbbi napokban a gallok mintha kilökdösték volna európai vetélytársaikat a gazdasági lapok címoldaláról. Nicolas Sarkozy, francia elnök egy születendő ikerpárral lepte meg a közvéleményt, amire az euró családias szeretettel reagált. A konkurens francia Szocialista Párt Strauss-Kahnt szánta az ország élére a következő ciklusban, de a karrierromboló incidensnek köszönhetően, úgy tűnik, Le Pen lánya, a szintén szélsőjobboldali Marine lép föl a választási fináléba a leendő édesapa ellen 2012-ben. Ettől sántítani kezdett az euró, ám Christine Lagarde nevétől újra táncra perdült.

A Nemzetközi Valutalap (IMF) könnyen felejtene: a francia gazdasági és pénzügyminisztert José Manuel Barroso európai bizottsági elnök a G8 csúcson viharosan támogatta. A Barroso-féle hátbaveregetés ebben az esetben egészen az elnöki székig kitart majd. Nekünk, magyaroknak a legfontosabb, hogy mihamarabb új elnöke legyen az IMF-nek. Fegyelmezett csöndben a félárnyékban kell várnunk a beavató ünnepséget, mert a héten lezajlott állami MOL-részvény bevásárlás jobb, ha nem kerül az IMF boncasztalára. Hiszen nem titok, hogy az alkalmazott forrás, a már lehívott, de fel nem használt IMF-hitel volt – miközben tavaly júniusban kipenderítettük szegényes portánkról a Nemzetközi Valutalapot, a maga felkínált segélyével együtt. A büszkén visszanyert gazdasági függetlenségünk mellett azért nem bántuk, hogy a Nemzeti Bankban maradt egy nagyobb összeg tartalékában.

Tény, hogy az IMF engedélye nem volt szükséges a tranzakcióhoz, bár szakértők szerint az is biztos, hogy a Valutaalap nem bólintott volna rá a nagybevásárlásra. Hiszen az IMF hiteleinek határozott célja a pénzügyi stabilitás megteremtése volt, ami akár a szervezet honlapjáról is könnyen leolvasható. A MOL-pakett, avagy az állami tulajdonszerzés vitathatatlanul nem tartozik bele az általuk vázolt támogatottsági körbe. A kérdés viszont az, hogy képesek leszünk-e törleszteni a hitel kamatát, akkor is, ha esetleg eme részvénycsomag hozama nem a várt összeget produkálja?

Az üzletet amúgy is több mint rejtélyesnek tartják Brüsszelben. Arra egyetlen elemző sem gondol, hogy csupán egy részvény adás-vétel volt, s vége a történetnek. Ha ez valakiben fölmerülne, gondoljon arra, hogy az orosz lapok szerint a tőzsdét szitokszóként emlegető magyar miniszterelnök egy bizonytalan tulajdonú társaság ügyvezetőjével személyesen hozta tető alá az üzletet. Lehet, hogy így nyílnak meg a Kelet kapui, s pillanatok alatt megoldódhat a hányatott sorsú Malév jövője, lesznek használható szerelvények a metróban, vagy gigantikus gáztárolóvá válik az Alföld. Ám annak önmagában sok értelme nincs, hogy tőzsdei pakettre költsék azt, amit fényes célunkra, az adósság csökkentésére is lehetne. Hacsak… S a „hacsak” a ravasz kombinációk állandó tartozéka. Mi történik, ha „oly sok szinergiát kihasználva” új részvények kibocsátásával a MOL fölvásárolja az Magyar Villamos Műveket országos energiahálózatostul, atomerőművestül együtt. Megalakulna Közép-Európa legnagyobb energetikai cége, ami immár nem tízszázaléknyi szavazatot adna a kormánynak. Ráadásul tőzsdei vállalatként igen kapós lenne, és a MOL-ért kifizetett félezermilliárd többszörösét lehetne adósságtörlesztésre költeni. Ezen túlmenően a miniszterelnök bezsebelhetné az évtized üzletembere címet is… Brüsszel áll és szájtátva vár.

Az európai botránykavalkád most minket segít, nem úgy, mint a száguldó svájci gazdaság. Nem elég, hogy minden kisebb-nagyobb borús hírre a piacok menekülnek a frankhoz, de a svájci bankok úgy erősödnek mintha doppingolnának. Az kétségtelen haladék a devizahiteleseknek, hogy a kormány megköti átmenetileg az árfolyamot, de félő, hogy a türelmi időszak végén már 240-280 forintot is érhet egy frank. S akkor minden kezdődhet elölről.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!