Felkeresni a régi helyeket, olyan pontjait a városnak, ahol csukták már ránk zárórakor a tulajok az ajtót, épp egy perccel azelőtt, hogy megváltottuk volna a világot. Kávézókba térni be, ahol megannyi egyetemi dolgozat született délutánonként, de hajnalban is meglátogattuk egy utolsó sörre és az első kávéra, így együtt. Kocsmatúra. Lehet ennél bármi jobb? Bár Magyarországon több mint 50 ezer vendéglátóhely van, mi csak azokba mentünk el, ahol szerintünk nem lehet élni cigaretta nélkül.
Füstös kocsma - volt belőle néhány, az egyetemi évek alatt, ahol kérdezés nélkül hozták az asztalunkhoz a „szokásosat”. Elsőként egy ilyenbe megyünk. Hamutartó a pulton, az asztalokon (azon a kettőn, ami van) vádló üresség. „Rá lehet itt gyújtani?” – térünk a lényegre. „Hát, csak a pultnál, de ne feltűnően” – így a pultos. A stikában szívott cigi elkedvetlenít, sose szerettem a pultnál ülni, egy fröccs után elsompolygunk. Átmegyünk egy másikba. Egy kultikusba, ahol még a rántott húsos szendvicsnek is cigifüstbukéja volt. Hamutálak katonás rendben az asztalokon, átváltunk a helyben főzött sörre, jöhet a szendvics is, és mellé az elengedhetetlen intellektuális füstfelhőbe burkolózás. „Amíg még lehet, engedem. Hát hogy tilthatnám meg ezeknek, hogy cigizzenek? Mindet ismerem” – int az öregedő törzsközönség felé a testes főnök. „Ez egy kocsma, nem egészségközpont. De nem is teázni jártak az urak, meg a hölgyek. Nem kényszerítünk senkit arra, hogy jöjjön be, de aki ide vágyik, az eddig legalább azt csinálhatta, ami neki tetszik. Ha meg nem tetszett, akkor elmentek.” Nekünk tetszik, itt maradunk estére is.
Kávézó a főváros szívében, másnap délelőtt. Az utcára épített fóliás kültéri egységben lehet cigizni, odabent nem. De ki akarna bemenni, ha idekint is ülhet, és nézheti a fagyoskodó külföldieket az utcán? A beltér kong az ürességtől. Nem fázunk, finom a kávé, jólesik a füst. Igen, március után is lehet itt dohányozni, van két ajtaja a „külső helyszínnek”, szóval itt megoldották a problémát. Maradunk a kávévonalon, és elsétálunk a bölcsészkar egyik legkedveltebb helyére. Itt már-már kötelező volt cigizni. „Feketét, üresen” – adjuk fel a rendelést, jön is a hamutartó, menetrendszerűen. „Március után kiköltöztetjük az utcára, addig viszont minden marad a régiben” – a pincér megnyugtató szavai minket is maradásra bírnak.
Aztán beköszönt a kora délután, amikor már lehet sört is inni, irány hát egy klasszikus délutáni sörözde, még mindig a belvárosban. Kérnénk a hamutálat, de nincs. Tilos dohányozni. Csocsózás közben is? Akkor is. Borzasztó. „Menjetek ki az utcára, de egy kicsit odébb, mert a lakók nem szeretik, ha zajonganak a vendégek. Eddig is folyton kihívták a rendőrséget, mostantól még rosszabb lesz a helyzet” – mondja a csapos. Nem is nagyon húzzuk az időt, megyünk. Amúgy sem volt túl jó a hangulat, alig lézengett valaki odabent.
A hajnal régebben rendszerint késdobálóban talál, minden a régiben, alig látjuk a füsttől a csapost. Szeretjük ezt a helyet, olcsó, vidám, és… Valami hiányzik. A sarokban hosszú évekig állt a „Mánki”, életünk megkeserítője, a zenélő játékgép. Egy óvatlan éjszaka az ösztöndíjunk utolsó morzsáit dobáltuk bele, 20 forintonként. „Már nem lehet játékgépet tartani. Elég elkeserítő, mert sokan csak ezért jártak ide. Ha majd cigizni se lehet, lehúzhatom a rolót” – a tulaj borúlátása minket is depresszióba kerget, kérünk még egy kört.
Az arányok a rendelet szempontjából elég jók. Még nincs egy hete, hogy tilos dohányozni a vendéglátóhelyeken, de a többség már nekikezdett a sziszifuszi munkának, és igyekszik megrendszabályozni a vendégeket. Miközben ők az elpártoló törzstagok miatt keseregnek, mi űzött vadként inalunk egyiktől a másikig, hogy hátha. Időnként felködlik lelki szemeim előtt a jelenet, ahogy Petri Györgyöt felszólítja az Ibolya presszó egyik pincérnője, hogy álljon ki az utcára bagózni. Vagy látom a New York kávéház előtt a Nyugat nagyjait, ahogy toporognak a hidegben, és fújják a füstöt.
2012. január 1-jén az Európai Unió legszigorúbb dohányzási szabályozása lép életbe hazánkban, ezzel sereghajtókból éllovasok leszünk a dohányzás elleni harcban – áll a Policy Solutions összehasonlító elemzésében. A politikai elemző intézet az új magyar jogszabály rendelkezéseit a többi uniós tagállam vonatkozó törvényeivel vetette össze. Az új törvény szigora dohányzási szokásaink és a dohányzáshoz köthető halálozások mutatóját figyelembe véve inkább nevezhető indokoltnak, mint radikálisnak. Magyarországon az uniós átlagnál (29%) jóval nagyobb arányban, 38%-nyian gyújtanak rá naponta, ami a harmadik legnagyobb érték az unión belül. Csupán két déli tagállamban, Görögországban (42%) és Bulgáriában (39%) elterjedtebb ennél a dohányzás. Hazánkban naponta átlagosan valamivel több mint 16 szál cigarettát füstölnek el a rendszeresen dohányzók, ezzel holtversenyben a hatodik helyet foglaljuk el a fogyasztás mértékét tekintve. A dohányzás okozta halálozások tekintetében sem hízelgő Magyarország számára a rangsor, hiszen hazánk – Romániával holtversenyben – százezer lakosra jutó 428 halálozással a dobogó harmadik helyét foglalja el. 2012. január 1-jéig Magyarország volt egész Európában a legmegengedőbb a dohányzás szabályozása tekintetében. A januárban életbe lépő új törvény értelmében azonban a helyzet gyökeresen megváltozik. A spanyol és a jövőbeni magyar szabályozáshoz hasonlóan teljes tilalom jellemző Görögországban, Írországban és az Egyesült Királyságban, azzal a különbséggel, hogy utóbbi három országban a szabadtéri közterületeken korlátozás nélkül lehet füstölni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
