Már nem az a kérdés, vajon elszállt-e a tavalyi költségvetési hiány, hanem hogy mennyivel. Az ugyanis már hetek óta világos, az önkormányzatok 2010 utolsó negyedévében nagyon elengedték a gyeplőt. Az idei hiánycélt formálisan a nyugdíjkasszák államosítása révén teljesítheti a kormányzat.

A Központi Statisztikai Hivatalnak e hónap végén kell Brüsszelbe küldenie a Nemzet­gaz­dasági Minisztériummal egyeztetett jelentését a tavalyi államháztartási deficitről. A kiszivárgott hírek szerint a GDP 3,8 százalékában meghatározott hiánycél helyett a 4,5 százalékot is elérhette a tavalyi költségvetési hiány.

Február közepén közöltek előzetes adatokat az önkormányzatokkal együtt számolt költségvetési hiányról, fogalmazott Németh Dávid, az ING Bank elemzője, ami éves szinten 4,1 százalékot mutatott, miután a tavalyi utolsó negyedévben váratlanul elszaladt az önkormányzatok deficitje. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint tavaly összességében 247,7 milliárd forintos deficitet halmoztak fel az önkormányzatok, miközben a kormány a hiánycél teljesítéséhez 190 milliárd forintos hiánnyal számolt. Az elemző arra is emlékeztetett, hogy a Magyar Nemzeti Bank nemrégiben a pénzforgalmi számlák alapján, 4,7 százalékos költségvetési hiányt számolt a tavalyi évre. Mint mondta, a korábbi tapasztalatok alapján a végleges szám a két előzetes mutató közé szokott esni, így ezen megfontolások alapján a 4,5 százalékos hiány meglehetősen valószínű.

Az idei évre vonatkozóan, annak ellenére is jók a hiánycél formális teljesülésének feltételei, hogy immár a GDP 2,9 százalékát kell megcéloznia a kormányzatnak. A 250 milliárdos tartalék, ami nagyjából a GDP 0,9 százaléka, s a magánnyugdíjkasszák állami kezelésbe kerülő vagyona segíti, hogy a fő szám 2011-ben rendben legyen. Más kérdés, hogy az Európai Unió mennyire lesz megértő az idei strukturális hiány megítélésében, ez ugyanis 5 százalék körül várható, ha eltekintünk a nyugdíjkasszák államosításának egyszeri hatásától. Az is kérdéses továbbá, hogy vajon a Széll Kálmán-tervet kedvezően fogadják-e Brüsszelben? A terv ugyanis csak 2012-13-ra ígéri a szerkezeti reformokat, ám az idei évben ebből még nem sokat látunk.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!