Pénteken délután több száz tisztelője köszöntötte szerenáddal, két konferencia is szólt személyéről, elnökségéről és a köztársaságról, este aztán családja és barátai körében ünnepelte 90. születésnapját Göncz Árpád volt köztársasági elnök. A családi ünnepségen felolvasták azt a tucatnyi köszöntő levelet, amelyet egykori elnöktársaitól, neves tisztelőitől kapott, majd Koncz Zsuzsa, Érdi Tamás és Hábetler András koncerttel köszöntötte.

 
„A nemzet egységét ma is Göncz Árpád testesíti meg” – áll Mécs Imre köszöntőlevelében.

A volt köztársasági elnöknek üzenetben gratulált mások mellett II. Erzsébet brit, I. János Károly spanyol uralkodó, Bronisław Komorowski lengyel köztársasági elnök, Milan Kučan volt szlovén és Lech Wałęsa volt lengyel elnök, valamint Mário Soares, egykori portugál államfő.

Václav Havel még novemberben, nem sokkal halála előtt visszaemlékezéseiben így írt Göncz Árpádról: „a totalitárius renddel szembeni ellenállás résztvevőjével találkozni valahogy több is volt az író pályatárssal való szívélyes eszmecserénél. Azt az üzenetet hordozta, hogy ugyan tárgyalnunk kell a hatalom hivatalos képviselőivel, de mi az átfogó politikai változások hívei vagyunk. Néhány hónappal később magyar kollégámat is köztársasági elnökké választották, én pedig cseh-szlovák, azután pedig cseh államfőként jobb partnerről és barátról, mint Göncz Árpád, nem is álmodhattam volna”. – Nem tértél ki a kihívások elől, egy sarus eretnek dühével küzdöttél az igazságért és szabadságért, így börtönbe is kerültél. Családot vállaltál, gyermekeket, akiket egy ideig erős lelkű Asszonyod nevelt és tartott el nagy áldozatok árán. Majd egy szinte váratlan fordulattal, az átalakulás sodrában az ország első embere lettél, amikor többek között megtapasztaltad, mint hozsannázott a nép, de azt is, amikor azt kiáltotta neked is, hogy „feszítsd meg!”. Ma, 90. születésnapodon kiengesztelődve és reményeim szerint boldogan tekinthetsz vissza még akkor is, ha a világ másként alakult, mint ahogy elgondoltad. Ez már nem a te felelősséged – írta Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát Jeruzsálemből.

„A nemzet egységét ma is Göncz Árpád testesíti meg” – áll Mécs Imre köszöntőlevelében. „Tízéves elnöki szolgálatával nem csak kialakította az ideális köztársasági elnök modelljét, hanem követendő példát adott, valamint normát teremtett. Ő az ország legnépszerűbb politikusa és a legszeretettebb közéleti embere. A szeretet a legfontosabb, az jelenti a legerősebb legitimációt.”

Tegnap a Fővárosi Szabó Ervin könyvtárban kiállítás nyílt Göncz Árpád műveiből és műfordításaiból. A tárlat március 5-ig tekinthető meg.

(Képünkön a kiállítás plakátja)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!