Óriási erőkkel folyik a nyomozás Nagy-Britanniában a szerdai londoni terrortámadás ügyében, melynek során négyen életüket vesztették (péntekre a terroristával együtt ötre emelkedett a halottak száma - a szerk.) és több mint ötvenen megsérültek.

 
Fotó: Justin Tallis, AFP

Péntekre virradó éjjel a brit hatóságok országszerte razziákat tartottak és kilenc főt letartóztattak. A hatóságok közölték: a médiában Khalid Masoodként megismert 52 éves támadó Adrian Russell Ajao néven született Angliában. 

Több mint három évtizede ismert volt a brit hatóságok előtt Khalid Masood, 1983 óta számtalanszor elítélték már erőszakos bűncselekmények miatt. Egy ideig figyelték is, mert felmerült a gyanú, hogy szélsőséges ideológiákat vall, ám titkosszolgálat egy idő után felhagyott a megfigyelésével.

Több mint háromezren vannak a brit bűnüldöző szervek „terrorgyanús” listáján, Masood lényegtelen mellékszereplőnek tűnhetett, ezért lekerült róla. Egyelőre nem világos, miért bérelt egy terepjárót szerda reggel, majd hajtott fel vele a turisták által kedvelt Westminster hídra.

Ötven fő megsérült a támadásban, hárman életüket vesztették. Amikor a parlamenthez ért, kiugrott az autóból és késsel támadt az egyik ott szolgálatot teljesítő, fegyvertelen rendőrre, akit halálosan megsebesített.

A merénylőt a brit hadügyminisztert védő testőrök lőtték le. A brit hatóságok szerint a támadó egyedül hajtotta végre a vérengzést, ám nagy erőkkel kutatják, nem segített-e neki valaki.

Mark Rowley brit nemzetbiztonsági főnök péntek reggel közölte: két „jelentős” letartóztatást hajtottak végre péntekre virradó éjjel.

Összesen tíz főt vettek őrizetbe, közülük hatukkal szemben az a gyanú, hogy terrorcselekményt készítettek elő. Egyiküket már elengedték, a többieket még kihallgatják.

Rowley szerint öt címet és még 16 „helyszínt” kutattak már át, 2700 darab tárgyi bizonyítékot foglaltak le, köztük számítógépeket és 3500 szemtanúval vették fel a kapcsolatot.
 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!