Nem adja fel a Magyar Idők: az Enyedi Zsolt rektorhelyettes által ízekre szedett csütörtöki támadás után tovább üti a vasat, és pénteken címlapon azzal a hírrel jelent meg: Hazugságspirálban a Soros-egyetem vezetése. A kormány szócsöveként működő lap szerint a CEU vezetése „rágalmakkal és ferdítésekkel próbálja elterelni a figyelmet arról, hogy egyetlen szempontból sem felelnek meg a magyar felsőoktatási törvénynek”.

 

Nem csitul a kormányzati roham CEU-ügyben, a küzdelemben az álhíreknek és csúsztatásoknak is egyre nagyobb szerep jut. A felsőoktatási törvény 2017-es módosításával a kormány azt a feltételt szabta a CEU további magyarországi működése elé, hogy az USA-ban is legyen székhelye és ott is folytasson valódi oktatási tevékenységet. Az egyetem ezért megállapodott a Bard College-dzsal, az ott indított képzéseket New York Állam Oktatási Hivatala akkreditálta és igazolta a magyar kormány számára, hogy a CEU regisztrált oktatási tevékenységet folytat az USA-ban. A magyar kormány ennek ellenére továbbra sem hajlandó aláírni azt az államközi megállapodást, amelynek értelmében a CEU amerikai akkreditációjú képzései tovább folytatódhatnának Magyarországon – ez körülbelül 50 képzést jelent, szemben a 10 magyar akkreditációval rendelkezővel. Az egyetem vezetése úgy döntött: ha a kormány december 1-jéig nem írja alá a megállapodást, az amerikai képzések Bécsbe költöznek.

A Magyar Idők ezután csütörtöki számában azzal állt elő: hangfelvétellel tudják bizonyítani, hogy a CEU nem folytat rendes képzést az USA-ban. A lap szerint a felvételen egy „diák” érdeklődik a Bard College mesterképzésekkel foglalkozó tanulmányi felelősénél a CEU-val közös képzések iránt. Janet Stetson, a Mesterképzésért Felelős Tanulmányi Osztály vezetője azt mondta az érdeklődőnek: a CEU-nak nincs mesterdiplomát adó képzése a Bardon, és azon kívül sem indítottak semmilyen képzést Amerikában, csupán egy cserediákprogram működik a két egyetem között. Enyedi Zsolt rektorhelyettes a cikkre nyilvános Facebook-posztban reagált, amelyben azt írja: a sok rosszindulatú és szánalmas próbálkozás közül is kiemelkedik a cikk.

„Először is azt »bizonyítják«, hogy a Bard College-ban folyó programunk nem mesterdiplomát ad, hanem oklevelet (advanced certificate-et). (…) A cikk azt is állítja, hogy az advanced certificate »nem megszokott« felsőfokú képzések esetében, ami egyértelműsíti, hogy a lap munkatársai még nem láttak belülről amerikai egyetemet” – írja többek között, és rámutat: a nyilvánosságra hozott telefonbeszélgetés jelentős része a Study Abroad programról szól, nem az Inequality Analysis programról, pedig a kettőnek semmi köze egymáshoz. Előbbi egy sok éve működő csereprogram, utóbbi viszont a CEU által tavaly indított új, Amerikában működő mesterképzés, amit éppen a felsőoktatási törvény által támasztott kritériumok miatt működtetnek a Barddal közösen.

A Magyar Idők mégis ezt a fonalat görgette tovább: szerintük az USA-ban folyó képzés „nem minősül sem szaknak, sem másmilyen felsőoktatási tevékenységnek”, ezért a CEU továbbra sem felel meg a törvényben előírt feltételeknek. A cikkre Enyedi ismét a közösségi oldalon reagált, és hosszasan fejtette ki, hogy a lap állításai miért nem állják meg a helyüket. „Kétféle ország van. Az egyikben a törvény, az alapjogok és a hivatalos hatósági okiratok alapján dőlnek el az ilyen kérdések, a másikban titokban felvett beszélgetésekből manipulatívan összeollózott félmondatok alakítják és igazolják az intézmények sorsával kapcsolatos döntéseket” – írja a rektorhelyettes.

FOTÓ: NÉMETH ANDRÁS PÉTER

 

 

„A Soros-egyetem ügye régi ügye a magyar politikának. Mióta itt vannak, állandó hisztériakeltés van körülöttük. (…) Merek nagy tétekben fogadni, hogy fogjuk még őket látni Budapesten” – kommentálta a CEU ügyét Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Hozzátette: „Nem vagyok hajlandó senkinek sem törvényen kívüliséget biztosítani. A törvény tiszta beszéd.”

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!