A kisdiákok a táska súlya alatt nyögnek, a szülők az árától. Ha a gyerek testsúlyának tíz százalékát meghaladja a táska és rakománya, az gerincbántalmakat okozhat, ezért sem lehet az alsó tagozatosok napi könyvkészlete három kilónál nehezebb. Egy merevítős iskolatáska viszont önmagában is van három kiló. Megmértük, milyen nehéz, ha belekerül minden, ami az iskolakezdéshez szükséges: több mint 7 kilót kell cipelnie egy hatévesnek. Mindez több tízezer forint kiadás a családnak.

 

 Spongya Bob, Micimackó, Hannah Montana, Pókember és még számos rajzés ifjúsági filmből ismert figura sorakozik a tanszereket árusító üzletek iskolatáskáin. Vannak jellegzetes fiús és lányos táskák. Utóbbiak többnyire halványlilák, rózsaszínűek, a fiúsak szürkék, barnák, kékek vagy feketék. Akad, amelyik három-négy kilót nyom, a pehelysúlyú alig egyet. Az árak szélsőségesebbek, ezerforintos és 35 ezerbe kerülő is van. A drágábbak ergonómiai fejlesztésűek, a háttámlájuk idomul a gerincoszlophoz, vízállók, fényvisszaverők, talpacskák, vállpuhítók, innivalónak, uzsonnának való oldalzsebek vannak rajtuk. Zita azt tervezte, amit csak lehet, webáruházakban vesz meg. Tíz-húsz, akad, ahol 30 százalékkal is olcsóbbak a termékek, mintha hagyományos módon szerezné be. Mindenképpen gerinc- és vállkímélő táskákat akart. Hamar talált megfelelőeket, de nem voltak készleten. Virtuális táskák helyett kézzelfoghatókat az egyik budapesti üzletközpontban húsz perc alatt vásárolt két fiával; a két táskáért 46 ezret fizetett. Alexandra rutintalan volt a táska kiválasztásában, kislánya júniusban ballagott az oviból, most lesz elsős. – Egy órán át próbálgattuk, nézegettük a táskákat, mire a tündéres, a Csingilinges mellett döntöttünk. Borcsi először Hello Kitty-set szeretett volna, ez volt a divat az oviban. A nagyszülőktől már kapott ilyen tolltartót, órarendet, tornazsákot, de az ezekhez illő iskolatáska nyolcezerrel volt drágább, mint amit megvettünk – meséli az anyuka. Körülbelül két órán át tartott a bevásárlás, mire mindent beszereztek, amit az iskola a tanévkezdésre előírt. Ceruzák, gyurmák, színes papírok, füzetek, vonalzók, körző és még számos apróság összesen csaknem harmincezerbe került. Az üzletben már javában tartott a tanévkezdési akció, ám nem minden terméken volt kedvezmény. Sőt, akció ide vagy oda, nem mindenki vásárol 20 forintos termékeket is kínáló üzletekben. A másodikba készülő Réka anyukája, Ági szerint a tanárok azt is kérik, ne a nagy hipermarketekben vásároljanak. Mert amit ott kapni, nem mindig jó minőségű. Füzetekből is a minimum középkategóriásakat javasolják, mert állítólag jobb a vonalazása, mint az olcsóknak. Ági azt mondja, mire mindent megvesz, 50 ezer forintot költ el. Akkor is, ha Réka iskolatáskája a tavalyi lesz. Mivel lánya művészeti iskolába jár, kell tempera, vízfesték, különböző rajzlapok, meszelő, több ecset. – Amiben csak lehet, az aranyközepet keresem. Egy kétgyerekes, kétkeresős család büdzséjébe ennyi fér bele – magyarázza Ági. Alexandra lemérte kislánya iskolatáskáját: „kézben aligha tudná vinni, mert három kiló, a tankönyvek nélkül”. A szakemberek szerint az a jó, ha a gyerek testsúlyának legfeljebb tíz százaléka a táska és rakománya, másként gerincbántalmai adódhatnak. Az I–IV. osztályosok napi könyvkészlete nem lehet több három kilogrammnál, az órarendeket ennek megfelelően kell az oktatási intézményeknek összeállítani. Az ugyancsak második osztályba lépő Botond csak a tornazsákot tárolhatja a suliban. Testalkata megfelel a korabélieknek, 130 centi magas, 27 kiló. – Merevítős táskája van, nem gyűrődnek benne a füzetek, a puhafedeles könyvek. Ám a merevítő miatt üresen is nehéz. Ha telepakolom azzal, ami naponta kell az iskolába – négy-öt könyv az órákra, legalább ugyanennyi füzet, uzsonna és innivaló –, az több mint 7 kiló, tornacuccal együtt akár 10 kiló is lehet – mondja édesanyja. Súlyos gondok szülőknek, gyerekeknek. Nem csak szép napos délelőtt.

 Tankönyvcsomagok átlagára az általános iskolások számára

I. évfolyam: 6 ezer forint

II. évfolyam: 8 ezer forint

III. évfolyam: 8-10 ezer forint

IV-V-VI. évfolyam: 10 ezer forint

VII-VIII. évfolyam: 13 ezer forint

 Nappali képzésben több mint 1,3 millió diák kezdi az iskolát szeptemberben. Az általános iskolákban összesen 760 110 gyerek tanul majd, közülük 219 600-an lesznek elsősök. Szakiskolában 126 260, speciális szakiskolában 9780, gimnáziumban 197 540, szakközépiskolában 237 460 tanulnak ősztől.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!