Nemhogy három hónap, de két év alatt sem sikerült feltölteni a toborzó kampánnyal a rendőrség 3 ezer fővel megnövelt határvadász keretét. Hiába fejezték be nemrég a 11. képzési ütemet, úgy tudjuk, olyan nagy az elvándorlás, hogy a toborzást folytatni kell annak ellenére, hogy az illegális migráció gyakorlatilag megszűnt. A rendőrség egyelőre hallgat az ügyben.

  -
  -
- – Kép 1/2

Feltölthetetlennek tűnik a határvadászok állománya azzal a toborzó kampánnyal, ami két éve indult annak érdekében, hogy 3 ezer fővel növeljék a határon szolgáló határvadász rendőri erők létszámát. Információink szerint olyan mértékű az elvándorlás ezen a területen is, hogy hiába van túl már a 11. képzési ütemen a rendőrség, még mindig folytatni kell a toborzó akciót. Ez a létszámküzdelem azért is figyelemre méltó, mert a toborzást korábban épp az illegális migrációval – és annak várható erősödésével – magyarázták, ám azóta a Magyarországra érzező migránsok száma minimálisra csökkent; a rendőrség holnapjának adatai szerint idén eddig 245 illegális határátlépés történt a schengeni külső határon, vagyis átlagban naponta nagyjából 1 migránst fognak el. Ráadásul a déli kerítésnél átjutni akarók száma is a töredéke a két évvel ezelőttinek, hiszen most naponta átlag 10-15-en akarnak átjutni, akiket vagy feltartóztatnak még a kerítésnél, vagy a határ közeléből visszaviszik őket a szerb oldalra.

A kormány szinte napra pontosan két éve, 2016. augusztus 10-én döntött arról, hogy a határőrizet megerősítése érdekében 3 ezer új rendőrrel növelik a határvadász századok létszámát. A rendőrség ezután kezdte meg a toborzást, és kormánypárti politikusok részéről az az ígéret is elhangzott, hogy három hónapon belül feltöltik az állományt.

Ehhez képest tavaly őszre, azaz több mint egy év elteltével is alig 3666-an adtak be pályázatot, és közülük – a sikeres alkalmassági vizsgát követően – 1422-en kerültek a Készenléti Rendőrség állományába, akikből 1132-en szereztek úgynevezett őr-járőrtárs szakképesítést és álltak szolgálatba. Azaz alig több mint a létszám harmada lett meg a toborzással – derült ki akkor a szocialista Harangozó Tamás írásbeli kérdésére küldött belügyminiszteri válaszból. Idén januárra sem javult sokat a helyzet. Az ORFK akkor azt közölte, hogy 3884-en adtak be pályázatot és 1478-an vettek részt a képzésben. Bár sokakat áthelyeztek más területekről a határvadászokhoz, amivel a létszám a pluszban ígért 3 ezer felé közelített, sőt el is érte azt, azonban maga a toborzás erősen korlátozott eredményeket hozott, ráadásul azt sem tudni, hogy pontosan mekkora a fluktuáció, azaz hány határvadász hagyja el közben a pályát.

A napokban az RTL klub számolt be arról, hogy leszerelt a rendőrségtől a határvadász képzések egyik reklámarca, aki egykor rövid videoban népszerűsítette a rendőri munkát. A csatorna úgy tudja, az érintett rendőr szakmát váltott és Ausztriában él. Sokan mások is követik példáját, a közösségi oldalakon többen arról posztolnak, hogy leszerelési hullán indult el és minden korábbi rekordot megdöntött a rendőrséget elhagyók száma. (Ebben nyilván nagy szerepet játszik a januártól megszűnő túlórapénz is).

A rendőrség a héten a honlapján számolt be arról, hogy újabb határvadászok álltak szolgálatba, egészen pontosan 124-en, és jelenleg további 58-an folytatnak tanulmányokat, viszont jelezték: „a fluktuációra tekintettel a toborzást tovább folytatjuk”. Szerettük volna megtudni az ORFK-tól a többi között azt, hogy a toborzás megkezdése óta hányan jelentkeztek eddig a határvadász bevetési osztályokba, hányan álltak szolgálatba, illetve pontosan mekkora a fluktuáció, de kérdéseinkre lapzártánkig nem válaszoltak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!