A tőzsde az álmok színpada. Legyen bár mézédes a jelen, a jövő keserű cseppjei lehangolják a szereplőket. Hányszor éltük már meg, hogy busás nyereségről, tisztes osztalékról jelentettek a vállalatok, papírjuk mégis esésbe fordult, ha félénken megjegyezték, hogy nem marad ez így mindig, fenyegető jelek mindig lesznek a piacon.

És most szárnyal a forint, egymás kezéből kapkodják a magyar állampapírokat a vevők és ömlik a pénz a tőzsdére. Mi meg azt hallgatjuk, hogy nincs vége a válságnak, a kormány még csak az első lépéseket tette meg furcsa gazdasági „mixtúrájával” az ország rendbetételének igen hosszú útján. Ha valamiről rosszat lehet mondani, mi, magyarok hajlamosak vagyunk inkább ebben hinni és értetlenül állunk, ha piciny sikerekről szólnak a hírek.

Más ez a 93 000 km2 a londoni brókerek szemével nézve, és más, ha mi kotorászunk forintjaink után hitelt, kamatot fizetve? Bizony más. Nekünk Szijjártó Péter szavait szánták, aki ahányszor mikrofont lát maga előtt, tüstént elmondja, hogy a megszorítások idegenek az Orbán-kormány gazdaságfejlesztési elképzeléseitől, ez a Gyurcsány–Bajnai-kormány romba döntő eszköztárához sorolható, amivel egy életre leszámolt a polgári kormány. És mit látnak a londoni brókerek? Egy kétharmados fölénnyel kormányzó, szinte korlátlan hatalommal bíró miniszterelnököt, aki egy pillanatig sem rest élni páratlan lehetőségeivel. Ha szükségesnek tartja, lesz bankadó – akár életfogytiglan, válságadó – mind több szférára kiterjesztve. És nem habozik Orbán Viktor akkor sem, ha a nagy elosztó rendszereket kell végre rendbe tenni: államosítja a magánnyugdíjakat, elvesz a táppénzből, újra soroztatja a rokkantnyugdíjasokat, százmilliárddal nyesi meg az amúgy is haldokló egészségügyi és gyógyszerkasszát és még alkotmányban is rögzíti, hogy a magyaroknál kevésbé eladósodott nemzet nem lesz az Európai Unióban. Ki merne egy világgazdasági válság után ilyen drasztikus lépéseket megtenni ma Európában? Igaz, máshol úgy dukál, hogy a kormányok nem csöpögtetik politikai lózungokkal gazdagon locsolt elképzeléseiket, hanem komplett gazdasági stratégiával állnak elő, amilyet mi még sosem láttunk. Nálunk minden az emberekért van, még akkor is, ha ez nekik fáj a legjobban. Kár, hogy a vaskancellár címet már kiadták, Magyarországon jobb helye lenne, mint Németországban volt. Hogy közben kiadták az útját az IMF-nek, és látványosan, már-már színpadiasan dacolnak az Európai Unióval? Mit számít, ha épp a dupláját hajtják végre annak, amit ők kértek volna.

Nem csak a tőzsde az álmok színháza, a politika is. Magasztos, hangzatos szavak belföldi fogyasztásra, s kemény tettek a külpiacnak. Mi már ismerjük ezt a dramaturgiát, ám egyre kevesebben tudunk tapsolni a szavalatok után.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!