Selmeczi Gabriella szerint a gazdasági miniszter hazudott. A Fidesz szóvivője ugyanis az ingatlanadó kapcsán azt mondta: az MSZP terjesztette a hazug rémhírt. Pedig az Matolcsy javaslatában szerepelt. Eközben az önkormányzatoknak továbbra sincs pénzük, de ötletük sem.

Teljes a káosz az ingatlanadó körül. A nemzetgazdasági minisztérium október közepén benyújtott adócsomagjában az szerepel, hogy jövőre a forgalmi érték 3 százalékára emelkedhet a települések által kivetett ingatlanadó. Matolcsy György előterjesztését Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, egy héttel később azért bírálta, mert az a plafon meghatározásával korlátozza az önkormányzatok adókivetési szabadságát. Rogán módosító javaslatot nyújtott be a 3 százalékos limit eltörlésére. Aztán eltelt két hét, és az origo.hu arról adott hírt, hogy a kormány szerdai ülésén Orbán Viktor közölte: „hallani sem akar az ingatlanadóról”. Majd pénteken Selmeczi Gabriella bejelentette: sem a kormány, sem a Fidesz-frakció nem támogatja az ingatlanadót, amelyet az MSZP szeretne kiharcolni, ezért terjesztett rémhíreket. A Fidesz szóvivője azt is elmondta, hogy a kabinet nem vetette el, hogy a termőföldre plusz adót vessenek ki. Erről hétfőn még Lázár beszélt a magánszemélyek helyi adóterheinek „átalakítása” kapcsán. 

Jelenleg 1100 milliárd forint működési támogatást kapnak a hazai önkormányzatok az összes feladataik ellátásához. Ehhez beszednek 500, jobb években 700 milliárd forint iparűzési adót, és a lakossági szolgáltatásokért járó saját bevételeik is elérik a 4-500 milliárdot. Átlagosan 2200 milliárd az eredmény, miközben csak működésre 2500 milliárdot költ az ország. A jövő évet működés szempontjából 150 milliárdos mínusszal tervezi a kormány – tájékoztatta a VH-t a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Schmidt Jenő emlékeztetett: csak az alapfokú oktatáshoz 300-350 milliárd forintot kell majd elvonni – az önkormányzatok iparűzési adójából vagy más bevételéből, mert aligha bővülnek a központi források. Ahol kivetették a kommunális adót, azt is elvonják majd. A háziorvosi, a fogorvosi és az ügyeleti ellátás az önkormányzatoknál maradna, de a járóbeteg-ellátásba is tettek durván 50 milliárdot. Így összesen 400 milliárd forinttal csapolja meg az állam az önkormányzatok bevételét. Schmidt szerint ennek pótlására minden önkormányzat ki fogja vetni a kommunális és az iparűzési adót, és általánossá válik az építményadó. „Az állam nem tesz pluszpénzt az ellátó rendszerbe” – nyilatkozta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Gémesi György szerint úgy tűnik, hogy a gépjárműadó, az szja eddig visszaosztott 8 százaléka és az iparűzési adó 20-25 százaléka is átkerül majd az állami büdzsébe.

Borsi László, a Lakásvásár Médiacsoport elnöke szerint – bár sem Orbán, sem az önkormányzatok zöme nem szeretne ingatlanadót – mégis el kell majd jövőre gondolkodnia sok képviselő-testületnek erről az adónemről. „Fájdalmas lesz, de amikor kiderül, hogy mi maradt a kasszában, megeshet, hogy nem találnak más bevételi forrást” – fogalmazott.

 

 

Hírfej

Négyminiszteres napirend

Úgy tűnik, vége a Budapestet tönkretevő pláza­bum­m­nak. A gát nélkül sokasodó hatalmas bevásárlóközpontok egyszerűen megölték a kis üzleteket, ami miatt elnéptelenedett a korábban nyüzsgő belváros, üzletek százainak kirakatait borítják koszos újságpapírok. De most ennek vége: a kormány úgy döntött, hogy januártól építési tilalmat vezetnek be minden 300 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi létesítményre. Hogy azért az a hungarikumnak számító kiskapu se maradjon ki a rendeletből: lesznek kivételek is. Róluk a vidékfejlesztésért, a környezetvédelemért és a kereskedelemért felelős miniszterek (államtitkárok) által létrehozott bizottságok javaslata alapján, maga a nemzetgazdasági miniszter dönt.

Már magam előtt is látom a januári kormányülés napirendjét:

A Rumbach Sebestyén utcai, 307 négyzetméteres patyolat engedélyeztetése.

Az Alsópocsoládi MDF-piac 400 négyzetméteres bővítése.

(Ha jut rá idő): Magyarországot kizárták az EU-ból. Tennivalók…

(szücs)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!