Katonásan font fürtök, vasalt fehér ingek, izgatott zsibongás. Van, aki anyu kezét szorongatja, van, aki már bandában vagánykodik. Csörögön, a 2400 lakosú Pest megyei faluban is olyan az iskolakezdés, mint máshol. Pedig néhány napja még úgy tűnt, kilenc csörögi hatévesnek nincs hova elindulnia elsején.
Egyetlen környékbeli iskola sem akarta befogadni a cigány gyerekeket. Mi ott voltunk, amikor kissé izgatottan, de lelkesen végre elindulhattak a legalább félórás buszozásra, hogy odaérjenek időben a nekik kijelölt iskola első órájára.
A szülők hetekig várták, tétlenségre ítélve, hogyan határoznak ott fönn a gyerekeik sorsáról. Hosszas huzavona után a Pest Megyei Kormányhivatal jelölt ki nekik befogadóintézményeket, mivel a közelben lévő iskolák egyike sem volt hajlandó (helyhiányra hivatkozva) „magától” fogadni a gyerekeket. Császár Károlyné csörögi polgármester korábban pénzügyi okokkal magyarázta a környező iskolák hirtelen „telítettségét”. A csörögi önkormányzat a helyi iskolások után az államtól kapott alapnormatíván felüli többletnormatívákat a saját zsebéből kénytelen fizetni a befogadó iskoláknak, mivel helyben nem tudja megoldani a gyerekek iskoláztatását. Tanévenként átlagosan negyvenmillió forintnyi összegről van szó, melyet havonta törlesztenek, mivel egyszerre nem tudnak fizetni az iskoláknak. Ha valaki, hát a gyerekek biztosan nem tehetnek erről, mégis ők azok, akik megsínylették a pénzhiányt.
A hivatalok az elmúlt időben ide-oda tologatták az ügyet, a jogvédő szervezetek küzdöttek, a polgármester is igyekezett hatni a döntéshozókra, a szülők pedig várták, mit határoznak a fejük fölött. Végül váci és gödi intézmények lettek kijelölve, szó szerint az utolsó pillanatban. „Ez nem megoldás” – reagált a hírre a Roma Sajtóközpontnak Császár Károlyné. Nem véletlenül – Gödre nincs sem közvetlen busz-, sem vonatjárat, mégis öt gyereket küldene oda, kettőt Vácra a Pest Megyei Kormányhivatal. Két család inkább maga oldotta meg a kérdést, nem vártak a hivatali döntésre.
Elsején kora reggel hol máshol, mint a kocsmában tájékozódunk, megtudjuk, honnan indulnak majd a gyerekek iskolába. A faluban beszédtéma a csörögi elsősök kálváriája. Minden évben az, hiszen a probléma nem új keletű, évek óta, kisebb-nagyobb változtatásokkal ismétlődik. A kávé és a gyors helyzetértékelés után legurulunk a buszmegállóhoz. Itt is kérdezősködünk, bólogatnak is a szülők, hallottak róla, persze. „De már megoldódott, nem?” – kérdezi egy nagymama, ám amikor visszakérdezek, szerinte mi lehet egy ilyen ügy jó megoldása, csak a vállát vonja meg. „Mindenkinek kell iskolába járnia, akár cigány, akár nem az” – összegzi végül. Úgy tűnik, számára is egyértelmű, hogy etnikai kérdésről van szó.
„Sokan elhallgatják, de itt is ugyanolyan a helyzet, mint máshol” – ehhez hasonló bölcsességekkel leszünk gazdagabbak, konkrétan azonban senki sem meri megfogalmazni: azért nem kellettek ezek a gyerekek sehová, mert cigányok.
A buszmegállóban találkozunk a családdal, akik az utolsó pillanatban tudták meg, hova vihetik a gyereket. Az izgatott kislány szépen felöltözve, az iskolatáska alól alig látszik. „Azért nem akarták felvenni, mert csörögi gyerek, cigány gyerek” – zárja rövidre a kocsmában elkezdett vitát az édesanya, csendes beletörődéssel. A kislány az utcákat kémleli, mikor jön már a többi gyerek. „Nagyon várom, izgulok” – mondja, izgalmát le se tagadhatná. Ő a kálváriából alig vett észre valamit az elmúlt hetekben, tudta, szeretne iskolába menni, bár még nem is tudja, hogy mi az. Az anya máshogy élte meg az elmúlt napokat. „Félek, persze. Az évnyitó rendben ment, de ha egyszer kiderül, hogy megkülönböztetik, mert barnább, mint a társai, én kiveszem az iskolából, az biztos” – mondja, én pedig örülök, hogy a gyerek nem figyel, nem hallja, amiről beszélünk.
Közben feltűnik egy másik család is, ők is hasonló helyzetben voltak, de végül nem kértek a hivatalok ügyintézéséből.
„Egyházi iskolába írattam a gyereket, nem akartam arra várni, hogy valaki más döntsön helyettem” – ezt csak futtában tudjuk meg, ugyanis sietnek a vonathoz, nem érnek rá az utcán tereferélni. De olyan szülővel is találkozunk, aki végül, bár csörögi lakos, bejelentkezett Vácra is, hogy a gyereknek legyen hova járnia. Mindenki úgy oldja meg az iskoláztatást, ahogy tudja. Ezt mondja az az anyuka is, aki ugyan most nem kísér elsőst, de gyermekeit három különböző iskolába viszi nap mint nap. Mindegyiket oda, ahová az adott évben felvették. Három iskolába, három különböző településre.
„A polgármester asszony nélkül nem sikerült volna elintézni, hogy iskolába járhasson a gyerek” – mondja az édesanya, aztán ők is indulnak tovább, hiszen nem azért jöttek, hogy velünk beszélgessenek. A csillogó szemű kislány a buszból még integet nekünk. Csak remélni lehet, hogy szeretettel fogadják ott, ahová megy.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
