Húsz százalékkal többen fordultak ugyan influenzaszerű panaszokkal orvoshoz, mint az előző hetekben, de a járvány még odébb van, ugyanakkor a védőoltást érdemes a következő néhány hétben beadatni. Járványról akkor beszélhetünk, ha 15 ezernél többen jelentkeznek az orvosnál influenzás tünetekkel. Az ÁNTSZ azt ajánlja, hogy aki hatékonyan szeretne védekezni a betegség ellen, az december végéig adassa be a védőoltást. Ezután még 10–14 nap kell a megfelelő védettség kialakulásáig.

 
Az influenzajárványos időszak veszélyeit szemlélteti az ÁNTSZ és az Országos Epidemiológiai Központ egy berendezett buszban, egy fővárosi háziorvosi rendelő előtt - Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

Tavaly több mint félmillióan fordultak orvoshoz influenzás megbetegedés miatt. Az influenzajárvány Európa számos országában jóval több megbetegedéssel járt, mint az előző szezonban, és több volt a haláleset is. 2015. év első negyedévében 15 európai országban, köztük Magyarországon is, a 65 évesnél idősebbek körében többlethalálozás volt, amelyet – szakértők szerint – az influenza szövődményei okoztak.

2010-ben több mint egymillióan oltatták be magukat, tavaly már csak 775 ezren. Számos tévhit él az oltással kapcsolatban: nem adható be tojásra érzékenyeknek, illetve higanyt tartalmaz, ám ezek nem valósak.

A vakcina összetételére minden évben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) tesz ajánlást az előző szezonban leggyakrabban azonosított vírusok alapján. Idén változás van az A/ H3N2 és a B komponens tekintetében.

A mostani, AB kombinált oltóanyag három alcsoport, a H1N1, a H3N2 és egy B törzs ellen nyújt védettséget. A hazai orvos-gyógyszerész szakma az időseknek, betegeknek, legyengült szervezetűeknek ajánlja az oltást, illetve azoknak, akik munkahelyükön jobban ki vannak téve a fertőzésnek. Gyerekeknek szintén javasolt beadatni, ugyanakkor kisbabáknak nem.

Hazánkban – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is 1,3 millió térítésmentes vakcina áll rendelkezésre, amelyet a rizikócsoportokba tartozók igényelhetnek. Ingyenesen kaphatnak védőoltást a 60 évesnél idősebbek, az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők és a várandós nők is. Magyarországon jellemzően februárban és márciusban tetőzik a járvány.

Jó tanácsok: Mossunk alaposan, gyakran kezet szappannal, fertőtlenítsük tárgyainkat és azon felületeket, amelyeken kórokozók lehetnek (például mobiltelefon, billentyűzet, kulcs stb.), és az aranyszabály: zsebkendőbe köhögjünk, tüsszentsünk!
Az influenzások 40 százaléka általában 15–34 év közötti.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!