Elitcsere erőszakkal? Esterházyt még sokáig a legnagyobbnak tekintik

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Toronymagasan Esterházy Péter győzelmét hozta egy 2001-ben végzett, majd 2009-ben megismételt felmérés, amely az értelmiség közéleti szerepvállalását kutatta, hogy kik bírnak a legnagyobb hatással a kulturális élet prominens résztvevőire. Az író fontos közéleti szerepe a közel évtized alatt változatlan maradt – legalábbis a megkérdezettek, a kulturális folyamatokra hatással bírók, a magyar kulturális elit tagjai szerint. A válaszok összesítéséből kiderült, a magukat jobboldalinak tartó értelmiségiek listáján is előkelő helyen szerepel az író neve, másként nem szerezhette volna meg a jobboldal sztárjelöltjére, Makovecz Imrére adott voksok négyszeresét. Ráadásul a kontrollként hasznosított, a politikai és gazdasági elit köréből kikerülő megkérdezettek szavazatai is – akárha kopírozták volna a kulturális elitét – Esterházy Pétert és Kocsis Zoltánt jelölték meg a legnagyobb informális tekintéllyel rendelkező személyekként.

Tekintély, tisztelet

Kristóf Luca szociológus, a kutatás vezetője az eredményeket Véleményformálók. Hírnév és tekintély az értelmiségi elitben címmel, frissen megjelent könyvében foglalta össze. Az elemzett adatok alapján számára úgy tűnik, a jobboldal kevésbé tudja kitermelni az értelmiségi sztárokat, akik általános tekintélyre tudnának szert tenni, ahogy Esterházy, Kocsis, Nádas Péter vagy Törőcsik Mari. Ugyanis míg a magukat jobboldalinak valló értelmiségiek – a válaszadók harmada – a politikailag/ ideológiailag egyértelműen balra húzó művészekre, tudósokra is szavaztak, addig a túlsúlyban lévő, a hazai kulturális szférát, így az elitet is meghatározó baloldali értelmiség nem fogadja el a jobboldal hőseit, sem Jókai Annát, sem Csoóri Sándort, sem Nemeskürty Istvánt, nem szavazott rájuk, nem is említi őket. „A jobboldali értelmiség egyszerre akar megfelelni politikai beállítottságának, ugyanakkor a – máskülönben balos – kulturális kánonnak is, ami alapján Esterházy nagy író, véleményformáló közéleti írásokkal, és liberalizmusa ellenére, nem ellenszenvesen radikális” – magyarázza az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, majd hozzáteszi: Kocsis Zoltán kitüntetettsége nem a közéleti értelmiségi tevékenységének szól, hanem egyrészt a komolyzene hatalmas presztízsének, másrészt annak, hogy Kocsis kultúraszervezői szerepe is igen jelentős az alkotó- és előadóművészi teljesítménye mellett.

Ahhoz, hogy Esterházy előkelő helyezését jobban megértsük, vegyük közelebbről szemügyre a fölhalmozott tekintélyt, a reputációt. A kulturális élet egyes területein, ha valaki komoly teljesítményeket ér el, az adott szakterületen felnéznek rá, elismeréssel illetik, díjakkal jutalmazzák, kulturális tőkéje növekszik – még ha anyagilag nem is annyira jutalmazzák sikerét. A hosszú évek alatt az asztalra lerakott szakmai teljesítmény (ezért is idősebbek a kulturális elit tagjai a politikai és gazdasági elit tagjainál) alapozza meg aztán a közvélemény alakításában betöltött szerepet, ami később visszahathat a szakmai előmenetelre is.

A közvélemény formálójának tekintélye döntően tehát szakmai megbecsültségre támaszkodik – az úgynevezett reputációs listákon elvétve sem találjuk a tömegkultúra képviselőjének nevét –, a további tekintélyszerzés mértékének pedig a politikai hovatartozás az egyik legfontosabb kritériuma. „A kulturális elit szereplői nem egyformán állnak közel vagy távol a politikai elittől. A magukat jobboldaliként meghatározó értelmiségiek identitásához tartozik, hogy jó kapcsolatot ápolnak a jobboldali politikai elittel, ez a reputációjuk része. Nem kevesen, a kérdés egyértelműsége ellenére, Orbán Viktort jelölték a kultúra legmeghatározóbb tekintélyének. Ellenben a baloldalon távolságtartók, önképük szerint függetlenek az értelmiségiek a politikai érdekektől. S mivel a magyar kulturális szféra jobbára baloldali, itt diszkvalifikálják azt, aki haszon- vagy befolyásszerzésre vetemedik” – mondja Kristóf Luca.

Így, habár a véleménynyilvánítás kockázata nem kevés, ráadásul a politikai oldalhoz köthetőség negatívan is visszahathat a szakmai elismertségre, a baloldali értelmiség mintegy fele szól hozzá közéleti kérdésekhez. „Esterházy Péter távolságtartó »stratégiája« azonban azért is eredményesebb, mert például ahogy sok előadóművész, író, tudós odaállt a rendezvényeken Orbán Viktor mögé, ő soha nem feszített Gyurcsány Ferenc mögött. Nem pártpolitizál, bár ideológiailag köztudomásúlag balra húz. Figyelmet követelő nagyrabecsültségét vitathatatlanul az írói tekintélye garantálja” – magyarázza a szakember a leszűrt tapasztalataikat.

Elitcsere mindenáron

A kutatás a kulturális kánon tartósságára, a kulturális elit balos túlsúlyára és annak autonomitására is rávilágított. Közkeletű elképzelés, hogy kormányváltáskor szükségessé válik lecserélni a telefonkönyveket, hiszen a politikai és gazdasági elit mobilitása ekkor a legnyilvánvalóbb. A kulturális élet azonban nem így működik, hiszen, ahogy említettük, az elismertséghez szükséges kulturális tőke összehordásához hosszú évek munkája szükségeltetik. Ennek tudatában különösen figyelemre méltó az a nyíltan vállalt szándék a jelenlegi kormány részéről, mely a gazdasági és politikai elit leváltása mellett a vezető kulturális réteg cseréjét tűzte ki feladatául.

Azonban a kutatás tapasztalatait hasznosítva Kristóf Luca úgy vélekedik, ez nem lehet sikeres. „Intézményhez kötött reputációt persze lehet teremteni, ahogy ez meg is valósult az elmúlt években, az informális tekintély azonban mindig meghatározóbb a kulturális mezőben, ezért egy ellenelit építését csak akkor lehet megvalósítani, ha elfogadjuk a kulturális szféra meglévő, azt működőképessé tevő játékszabályait. Máskülönben a politikai beavatkozás akár kontraproduktív is lehet. Erre jó példa a föltörekvő, tehetségesnek tartott Vidnyánszky Attila politikai kinevezése a Nemzeti Színház élére. Ezzel gyakorlatilag elvágták a további és szükséges elismerés megszerzésétől. Ellenben a korábbi igazgatóból, Alföldi Róbertből éppen a politika csinált egyrészt mártírt, másrészt Esterházyhoz hasonló igazodási pontot, igencsak föltornázták a renoméját. Nem csodálkoznék, ha egy újabb tekintélyfölmérésen az élbolyban végezne. A politikában mások a játékszabályok, ezért csak korlátozottan tud működni, amikor ráerőlteti magát a kulturális területre.”

A szociológus szerint kizárólag az alulról jövő építkezés hozhatna változást, azaz például olyan különféle támogatási rendszerek kialakítása, ami a mostani fiatalokat a reputáció megszerzésére indítaná. S itt az időtényező a legfontosabb, mivel ez csak hosszú távon működtethető. Épp, mint az oktatásban, ahol a bürokratikus kánoncsere (mondjuk Wass Albertet tanítani Csukás István helyett) múló pillanattá lesz, ha az alkotó nem rendelkezik a megfelelő elismertséggel (a rendszerváltáskor tapasztalhattuk, hogyan hullnak ki a kánonból vácimihályok, illyésgyulák).

Összességében 20-30 évre, generációnyi időre van szükség ahhoz, hogy ezek a változ(tat) ások célt érjenek – Esterházy Péternek tehát a saját életében valószínűleg nem kell félnie attól, hogy nem őt tartják a legnagyobb magyar írónak…

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!