Néhány óra és itt a következő hét. Mi az, ami már előre látható?

 
Tűzijáték - Fotó: Németh András Péter

Folytatódik a vörösiszapper 
Hétfőn ül össze ismét a bíróság a 2010. október 4-én történt vörösiszapömlés ügyében. Az ügyészség halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt emelt vádat 15 ember, a cég vezetői és több alkalmazottja ellen. Az eredeti vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül az iszapömléssel, összesen tízen haltak meg, és több mint kétszázan megsebesültek, több száz ház pedig lakhatatlanná vált.

Döntés a Nemzeti Galériáról
Sajtóértesülések szerint a keddi kormányülésen döntenek arról, hogy a Nemzeti Galéria új épületének két győztes terve közül melyik épül meg a Városligetben, a Petőfi Csarnok helyén, a „norvég piramis” vagy a „japán pagoda”. Júliusban már tárgyalta a kormány a LigetBudapest projekt egyes elemeit, de a 200 milliárdos gigaberuházás körül egyre több a bizonytalanság, állítólag eredeti formájában már a kormányból is egyre kevesebben támogatják.

Ünnep meglepetések nélkül
Országszerte több mit 150 helyen tartanak hivatalos ünnepséget augusztus 20. alkalmából. Az ország nagyvárosaiban és a Balaton körül is sok helyen lesznek rendezvények, kisebb tűzijátékok. A budapesti Kossuth téri honvédtisztavatás és zászlófelvonás után parlamenti nyílt nappal, Magyar ízek utcájával, a Várkert Bazárnál pedig egész nap családi programokkal és koncertekkel folytatódik a szokásos augusztus 20-i program. Az esti tűzijáték 21 órakor kezdődik majd, a leglátványosabb effekteket több év kihagyás után ismét a Gellért-hegyről lövik fel. Új helyszínként debütál a Szabadság híd, de sok rakétát lőnek a Dunán úszó katonai pontonhidakról is.

Címkék: Ajánló

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!