Egyre valószínűbb, hogy szándékos gyújtogatás okozta az eddig 83 ember életét követelő erdőtüzeket Görögországban. A tűz terjedését már megállították, de az áldozatok száma még nőhet, mert sok a megközelíthetetlen partszakasz.

 

Sok jel utal arra, hogy nem a hőség vagy emberi mulasztás okozta a napok óta pusztító görögországi tűzvészt, hanem szándékos gyújtogatás – jelentette be a görög polgári védelmi miniszter, aki a műholdas felvételek elemzésére, tanúvallomásokra és a helyszínen végzett vizsgálatokra hivatkozott. Lapzártánkig 83-ra emelkedett a halálos áldozatok száma, és többtucatnyi embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván. Az áldozatok között van egy ír és egy belga állampolgár is. Csaknem 500 ház égett le, és vannak olyanok, amelyekbe még nem jutottak be a tűzoltók, ott további áldozatok lehetnek.

Panosz Kammenosz görög védelmi miniszter a tűz által gyakorlatilag teljesen elpusztított Matiban újságíróknak azt mondta: a mentést és az oltást nehezítette, hogy az erdős területeken illegálisan épített házak blokkolták a menekülési útvonalakat. Kammenosz szerint a lakosok bűncselekményt követtek el, amikor a törvények betartása nélkül „megszállták” a partot, és házakat építettek erdős területeken. A helybeliek viszont azzal vádolták a minisztert és rajta keresztül a kormányt, hogy késlekedett a mentéssel. Ráadásul a matiak szerint a tűzoltók nem végezték megfelelően a munkájukat. A Matival szomszédos Rafina polgármestere szerint a régióban a házak negyede megsemmisült és további 50 százalékuk károsodott.

Bár péntek délelőttig a Geráneia-hegyet leszámítva mindenhol sikerült megfékezni a lángok terjedését, még mindig 300 tűzoltó és önkéntes dolgozik a terepen.

A Magyar Televíziónak nyilatkozó Görögország-szakértő szerint a tűznek nem lesz komoly hatása a turizmusra. Az ország kiterjedt tengerparttal, illetve szigetvilággal rendelkezik, ahol a vendégek zavartalanul pihenhetnek – mondta Szidiropulosz Archimedesz.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!