Egyhavi megfeszített munkával, tucatnyi, a legkülönbözőbb szervezeteknek feltett kérdésekre kapott néhány soros válaszokból sikerült kideríteni, hogy hány állami vezető közlekedik autóján megkülönböztető jelzéssel, azaz kék villogóval.

A lényeg a Belügyminisztérium közléséből derült ki: „az állami vezetők közül jogosultak megkülönböztető jelzést használni az őket szállító gépkocsikon egy 1996-os kormányrendelet alapján a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a Kúria elnöke, a legfőbb ügyész, a belügyminiszter, a külügyminiszter, a honvédelmi miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, valamint külön szerződéses jogviszony alapján az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke”. Az pedig már a jelenleg 384 kocsiból álló állami autóflottát működtető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság válaszában szerepelt, hogy „egy miniszterelnök-helyettes” is igényelt kék lámpát.

A közjogi méltóságok, valamint három szakminiszter esetében egyértelműnek tűnt a megkülönböztető jelzés használata, de a fejlesztéséi tárcát, a Domokos László vezette ÁSZ-t és Semjén Zsolt hivatalát – mert ő az említett miniszterelnök-helyettes; Navracsics Tibornak nincs kék lámpája – azért megkérdeztük, miért tartják indokoltnak, hogy akár a KRESZ szabályait áthágva is száguldozhassanak. „A Semjén Zsoltot szállító gépkocsi általában nem használ megkülönböztető jelzést. Kizárólag akkor üzemeltetik ezeket az – valóban beszerelt – eszközöket, amikor a miniszterelnök- helyettes konvojban halad valamilyen delegációval, ekkor ugyanis a konvoj járművein ez kötelező. A gépkocsivezetője egyébként minden szükséges képesítéssel és engedéllyel rendelkezik” – közölte lapunkkal Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Az ÁSZ a kérdésünkre úgy reagált, hogy „a Készenléti Rendőrség jogelődje, a Köztársasági Őrezred több mint tíz éve szerződéses jogviszony alapján biztosít gépjárművet és biztonsági gépjárművezetőt az Állami Számvevőszék elnökének szállítására”, de arra nem tértek ki, hogy Domokos László igénybe veszi-e a kék lámpa adta lehetőségeket, és ha igen, miért. (A készenlétisek egyébként arról tájékoztatták lapunkat, hogy „a szerződés lejártát követően felülvizsgálják azt”.) „Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter nem tartja indokoltnak a megkülönböztető jelzés rendszeres, napi szintű használatát. A tárcavezető ezért nem élt a jogszabályban biztosított lehetőséggel, saját hivatali autójára nem igényelt kék lámpát” – tájékoztatott a tárca kommunikációs főosztálya.

A megkülönböztető fény- és hangjelzéssel ellátott gépkocsikat egyébként csak a Készenléti Rendőrség által erre a feladatra speciálisan kiképzett hivatásos biztonsági sofőrök vezetik. A megkülönböztető jelzés használatát írásban rögzíti a szolgálati gépkocsi vezetője a menetlevélben.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!