Miközben az előző kormányok hivatalos fotósát folyamatos támadások érik a jobboldali sajtóban, kiderült: Orbán Viktor miniszterelnök mellett is dolgozik majd „udvari fényképész”.

 
Orbán Viktor

 

Az Orbán kampánykörútjáról albumot publikáló Burger Barnával már folynak erről a tárgyalások. Folyamatos vádak érik a jobboldali sajtóban Déri Miklóst, az előző kormányok hivatalos fotósát, aki 30 ezer forintos napidíjért, költségtérítés nélkül fényképezte hivatalos programjain Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet. A jobboldal sokallja az összeget, miközben a Magyar Fotóriporterek Társaságának ajánlása szerint a napidíj 70 ezer forint plusz költségtérítés. Déri egyébként korábban Orbán Viktort is fényképezte: az első Fidesz-kormány idején 50 ezer forint volt a napidíja, és a költségeit is térítették. Információink szerint az Orbánkormány is tárgyal hivatalos fotóssal. Burger Barna lapunknak megerősítette a tárgyalások tényét. Mint mondta, a kampánykörút fotózásáért járó napidíjának összege 30-50 ezer forint között volt. A Déri Miklóssal szembeni másik vád, hogy „el akarta tüntetni” a képeket tároló 178 DVD-t. A fotós cáfolt: a képeket biztonságosabb helyre, úgynevezett külső merevlemezre mentette át, így az elavult technológiának számító DVD-k tárolása szükségtelenné vált. Erre tegnap érkezett az újabb hír: a kormány „nem találja” a fotókat tartalmazó adathordozót. Déri Miklós lapunknak azt nyilatkozta: az Országház földszintjén található szobában, ahol az archívumot tárolták, természetesen ott maradtak a merevlemezek, és rajtuk a képek. Déri már napokkal ezelőtt levelet írt a kormányszóvivői irodának, hogy a nála lévő biztonsági másolatot bármikor átadja, ha az új kormány nem találja meg a merevlemezeket. Választ nem kapott. Egyébként az EU minden tagállamában dolgozik hivatalos fotós a miniszterelnökök mellett. Sok eseményre ugyanis csak ők kapnak meghívást, és az ő képeiket adják át a nemzeti sajtónak. Déri Miklós ezt térítésmentesen tette meg. A képek közül sok a miniszterelnöki honlapra is felkerült.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!