A bíróságok központi igazgatását ellátó szerv, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács választott bírói számának csökkentését, továbbá az igazságügyi (Navracsics Tibor) mellett a költségvetésért felelős miniszter (Matolcsy György) tagként való beválasztását célozza az a javaslat, amelyet Navracsics Tibor nyújtott be a parlamentnek a bíróságok hatékony működését és a bírósági eljárások gyorsítását célozva.

A javaslat pályaalkalmassági vizsgálat bevezetésével szigorítaná a bírósági vezetők kinevezésének feltételeit. Ennek értelmében a vizsgált kompetenciák közé tartozna a döntési képesség mellett a határozottság, az előrelátás, a tárgyilagosság, valamint figyelembe kellene venni a jelöltek igényességét, kreativitását és „integritását” is. A kormány tizennégyre bővítené a bíróknál jelenleg alkalmazott tíz fizetési fokozatot. A törvényjavaslat az egységes bírói szervezetbe integrálná az ítélőtáblákat, valamint beemelné a törvénybe, hogy a helyi bíróságon egyes ügyekben bírósági titkár is eljárhat. A módosító javaslatok között szerepel továbbá, hogy a védők távollétükben kötelesek legyenek gondoskodni helyettesítésükről, ellenkező esetben szankcióra számíthatnának.

Címkék: korrupció, MSZMP

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!