Szlovákiában a belügyminiszter bejelentette, hogy számlát küld az államfőnek a kormánygép utasterének kitisztításáról, mert az teljesen össze volt hányva az elnök mexikói látogatása után.

 
Kiska - Fotó:Omar Marques, AFP

Az ügy igencsak bizarr, de nem annyira meglepő: a kormány és az elnök már jó ideje hadakozik egymással, és nem is mindig elegáns eszközökkel. Robert Kaliňák belügyminiszter mindenesetre visszautasította, hogy háborút indított volna Andrej Kiska államfő ellen. Szerinte az elnök azért bírálja őt, mert így akarja elterelni a figyelmet a saját hibáiról.

Kiska egy interjúban azt mondta: „Éppen az én esetemen mutatkozott meg, hogy maffiaállamban élünk, mert az állam visszaél a hatalmával azok lejáratása végett, akik kényelmetlenek számára.”

Válaszul Kaliňák szemrehányások özönét zúdította az elnökre. Szerinte az elnöki hivatal a legdrágább luxus Mercedest akarta megrendelni, masszázsülésekkel.

A korrupciót gyakran ostorozó Kiskáról kiderült, hogy az elmúlt két évben több mint 300-szor vette igénybe a kormány különgépét magáncélra, rendszerint azzal repül haza Pozsonyból Poprádra. A kormány felszólította Kiskát a csaknem 1 millió eurós költség visszafizetésére, amit az elnök nem tett meg. Kaliňák szerint az államfő ahelyett, hogy vállalná a tetteiért a felelősséget, „sír, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát”.

Címkék: Szlovákia

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!