Mandátumaik visszaadására szólította fel Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke Kónya Pétert és Székely Sándort.

A két politikus, akik korábban az Együtt társelnökei voltak, a hét elején jelentették be, hogy kilépnek a pártból és függetlenként folytatják a munkát, de mandátumaikat megtartják

A Magyar Szolidaritás Mozgalom vezetői azt is javasolták, hogy a Szolidaritás ne hosszabbítsa meg a stratégiai együttműködést az Együttel. Döntésüket hivatalosan nem indokolták, mindössze annyit közöltek: „az együttműködés nem volt mindig felhőtlen”.

Szigetvári tegnap Facebook-oldalán szólította fel a két politikust, hogy „mondjanak le a közösségünk munkája által megszerzett parlamenti és fővárosi mandátumaikról, és helyüket adják át olyan embereknek, akik büszkén vállalva és megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséggel továbbra is aktívan dolgoznak a pártért”.

Az Együttnek a kilépések miatt a parlamentben mindössze két képviselője (Szelényi Zsuzsa és a szolidaritásos Szabó Szabolcs) maradt, a fővárosi közgyűlésben pedig egy sem.

Címkék: Együtt

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!