Két törvényt dobott vissza Áder János a parlament elé, mindkettő valamilyen szinten érinti a kereskedelmi szektort, ám egyik sem igazán „nagy falat”.

 
Áder János: legközelebb már alá kell írnia

Megfontolásra küldte vissza Áder a parlamentnek azt a törvényt, ami a két egymást követő évben veszteséges és 50 milliárd forint éves nettó árbevételű üzletláncok bezárásáról rendelkezett volna – indoklása szerint a szabályozás EU-s törvényeket sért. A másik megfontolandó törvény a plázastop meghosszabbítására vonatkozna, és a 400 négyzetméternél nagyobb üzletek nyitását előzetes engedélyezéshez kötné. Áder úgy véli, a mérlegelés szempontjai és a döntést hozó testület működési keretei sem megfelelőek.

Hozzá kell tenni: Áder a könnyebb utat választotta, a parlament ugyanis megfontolhatja a szavait, ám változtatás nélkül meg is szavazhatja ismét a törvényeket, amelyeket viszont Ádernek akkor már alá kell írnia. Fordulhatott volna még az Alkotmánybírósághoz normakontrollért, ez viszont egy fokkal időigényesebb procedúra lett volna, míg a mostani megoldás mellett a parlament akár a következő, rendkívüli ülésnapon, vagyis december 23-án ismét Áder elé utalhatják a törvényeket.

A héten épp a köztársasági elnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közbenjárását kérte a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), amely több mint 10 ezer dolgozó aláírását mellékelve állt ki a vasárnapi nyitva tartás mellett. Részsikerként értékelik Áder jelenlegi gesztusát, és bíznak abban, hogy a legfontosabb törvény esetében is így jár majd el. „Úgy gondoljuk, hogy a két, a szektort szintén érintő törvény visszadobása reményre adhat okot. A népszavazás forszírozásával egyelőre várunk, amíg kiderül, a köztársasági elnök aláírja-e a boltbezárásról szóló törvényt vagy sem.

Azt sem tartjuk elképzelhetetlennek, hogy ebben az esetben, egyeztetve az általunk képviselt munkavállalókkal, valamilyen demonstráció keretében tiltakozunk majd” – nyilatkozta lapunknak Buday Pálné, a KASZ alelnöke.

„Az, hogy a köztársasági elnök úr visszadobott két törvényt, még ha azok nem is a vasárnapi zárva tartásról szólnak, jelzésértékkel bír. Azt mutatja, hogy a kormány jócskán elmérte a dolgot, kapkodva döntöttek” – mondta lapunknak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára. Aki szerint mivel Áder János jogi végzettségű, kijelenthető, hogy nem csak társadalmi párbeszéd nélkül születtek ezek a törvények, hanem szakmai egyeztetés sem történt. A főtitkár úgy véli, ha az esetleges december 23-i pótülésnapon újra megszavazzák tíz perc alatt, akkor azzal nemcsak az Országgyűlést, hanem a köztársasági elnökség intézményét is lejáratják. A népszavazási kezdeményezésről szólva Dávid Ferenc megerősítette: az egész VOSZ elszánt, Demján Sándor elnökkel az élen. „2015 a népszavazásról fog szólni, kíméletlenül megyünk előre, és mivel ez nem csak a VOSZ ügye, egyre több szövetségest nyerünk meg a népszavazáshoz, azonban politikai játszmákban továbbra sem veszünk részt” – tette hozzá Dávid Ferenc.

Nem lesz könnyű dolguk, most ugyanis 30 nap tétlenségre vannak kárhoztatva. Szepessy Zsolt volt monoki polgármester, az Összefogás Párt elnöke ugyanis négy, a vasárnapi nyitva tartás témakörét érintő kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB). Kérdései nem túl hatékonyak: megkérdezné, hogy egyetértenek-e a választók azzal, hogy vasárnap minden üzlet nyitva, illetve zárva legyen, valamint, hogy vasárnap minden „multi” zárva legyen, és ennek az ellentettjét is. Az NVB-nek van 30 napja arra, hogy mérlegeljen, és amíg döntenek, ebben a témában más nem nyújthat be népszavazási kérdést.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!