A katonai arzenálját modernizáló Kína tavaly 145 milliárd dollárt költött haderejére, ami több a Peking által hivatalosan bejelentett összegnél, közölte csütörtökön a Pentagon. Az amerikai védelmi minisztérium becslése szerint a valós kínai katonai büdzsé 21 százalékkal volt magasabb a hivatalosan közölt 119,5 milliárd dollárnál.
Alaptalan vádaskodás, a kínai katonai fenyegetés eltúlzása jellemzi az amerikai védelmi minisztérium jelentését, amelyet a pekingi védelmi tárca közleményben határozottan visszautasított.
A Pentagon mindössze néhány nappal azután juttatta el a törvényhozásnak a 96 oldalas dokumentumot, hogy Chuck Hagel védelmi miniszter szokatlanul kemény hangnemben azzal vádolta meg Pekinget, hogy területi követeléseivel destabilizálja a Dél- és a Kelet-kínai-tenger térségét.
A Pentagon szerint Kína arra törekszik, hogy katonai erejét minél nagyobb távolságra tudja „kivetíteni”. A védelmi tárca ismételten arra figyelmeztetett, hogy kínai katonai hackerek kibernetikai kémtevékenységet folytatnak az amerikai védelmi ipar ellen. Peking tavaly négyfajta pilóta nélküli repülőgép fejlesztésével kapcsolatban tett közzé részleteket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!