Hillary Clinton egy évet szabott a tárgyalófeleknek az izraeli–palesztin béke megkötésére, holott akár egy hét is elegendő lenne.

 
Avar János

 

Akik a békét sürgető Barack Obama két oldalán a Fehér Házban felvonultak – az egyiptomi és palesztin elnök, a jordániai király és izraeli kormányfő – azok valójában máris békében élnek egymással: a két arab ország már megkötötte a maga különbékéjét a zsidó állammal, s Mahmud Abbász az a palesztin vezető, aki nem csak szorosan együttműködik Izraellel, hanem a kilencvenes években (Yossi Beilin izraeli miniszterrel) ki is dolgozta a konfliktust végleg lezáró megállapodás kereteit. Különben ők ketten készítették elő Rabinnak és Arafatnak az átmeneti oslói megállapodást, amelyre azok – akkor Bill Clinton Fehér Házában – kezet ráztak. De Netanjahu minisztere az az Ehud Barak is, aki egy évtizede Camp Davidben kis híján a végső kézfogásig jutott az akkori palesztin vezérrel. Most Mubarak a New York Timesnak írott cikkében szintén a tíz éve már (Camp David utáni mentőakcióval) kész békeszöveget emlegette, mint reális lehetőséget. E most kezdődött újabb békepróbálkozást paradox módon Rabinnak (az Arafattal való kézfogását magyarázó) mondása árnyékolja be: „békét csak ellenséggel lehet kötni”, márpedig a tárgyalásba belevágók voltaképpen szövetségesek. S a béke ellenségei, a Hamász és hasonlók, az ő ellenségeik is. A palesztinok körében vitathatatlan vezér, Arafat tudott volna békét kötni, de nem akart (vagy amint Clintonnak bevallotta: nem mert, életét féltve). A gyenge bázisú Abbász akarna, de aligha tud. Netanjahu, aki hírek szerint a Szadattal megállapodó Begin történelmi szerepére vágyik, szeretne, ám – éppen Abbász megosztott hátországa láttán – aligha szánja rá magát. Kissinger keserű mondása szerint a mérsékelt palesztint az különbözteti meg a szélsőségestől, hogy az utóbbi rögvest megsemmisítené a zsidó államot, az előbbi megegyezne vele, hogy majd felszámolhassa… Netanjahuék nyilván olyan békét akarnak, amelyben erre nincs lehetőség, miközben már ők sem tudják, mit kezdjenek a Ciszjordániába betelepült sok tízezer zsidóval, ami eleinte a palesztinok politikai zsarolásának indult, ám mára épp olyan megkerülhetetlen akadály a béke útján, mint a kérlelhetetlen palesztinok (és hasonló arabok) revíziós, Izraelt eltüntetni vágyó álma. Ördögi kört próbál itt Obama négyszögesíteni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!