Kimeríti a kínzás a fogalmát, ahogyan a dél-szudáni kormány embereket tart fogva – hozta nyilvánosságra az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet pénteken.

Ugyanis a kormányerők a rabok jó részét bírósági ítélet nélkül vették őrizetbe úgy, hogy döntő többségük nem is harcolt a polgárháborúban. A bűnük mindössze az, hogy valamilyen módon kötődnek az ellenzékhez vagy valamelyik felkelő csoporthoz.

A fővárostól, Jubától 20 km-re fekvő börtöntelepen hajókonténerekbe zsúfolják az embereket, ahol a tűző napon a 40 fokot is meghaladhatja a hőmérséklet. Hetente mindössze kétszer kapnak enni, és elegendő ivóvízhez sem jutnak. Emellett állandóan bántalmazzák őket a katonák.

2014 elején elviekben lezárult a dél-szudáni polgárháború, ennek ellenére állandóak a bosszúhadjáratok és kegyetlenkedések a lázadókkal és hozzátartozóikkal szemben. A hajókonténer a kormányerők egyik kedvenc kínzóeszköze. Mint azt az AI és más nemzetközi szervezetek néhány hónapja feltárták, tavaly októberben legalább 50 férfit és fiút zártak egy ilyen fémdobozba, ahol aztán hagyták őket megfulladni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!