Nyolcvanas évek – a titkok utóélete

A rendfokozati grádicsokat végigjáró hivatásos katona 1985. december 30-tól vezérezredesként tárcavezető: már sokat megtapasztalt a bilaterális kapcsolatok aknamezejéről, de volt, amire nem lehetett felkészülve… 1987 decemberében már „gorbacsovi időket” éltünk, de mintha mi sem történt volna, Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés (VSZ) Egyesített Fegyveres Erői parancsnoka Moszkvából Budapestre küldött „tanulmányozásra és véleményezésre” egy szigorúan titkos, komor című olvasmányt: „A VSZ tagállamai egyesített fegyveres erőiről és vezetési szerveiről háború idejére”. Kárpáti megdöbbenéssel olvasta, hogy az új tervezet azon túlmenően, hogy a VSZ egyesített parancsnokságát a szovjet főparancsnok (értelemszerűen az SZKP főtitkára) kezébe adja, még azt is előirányozza, hogy a szovjet „Nyugati és a Dél-nyugati Hadszíntér” (Magyarország az utóbbihoz tartozott volna – a szerk.) már békeidőben „felkészültségi jogosultságot kapjon a szövetségi országok hadműveleti magasabb egységeit illetően”. Konstatálta: a VSZ Politikai Tanácsadó Testülete (PTT) az eddigiektől eltérően az új ok­­mány­ban említésre sem kerül, továbbá Magyar­ország szuverenitásának korlátozásával a szovjet Dél-nyugati Hadszíntér bekapcsolódik a magyar erők irányításába. (Kulikovék már korábban próbálták ezt a sablont Magyarországra ráerőltetni. 1986 nyarán a szovjet hadszíntér parancsnokság egyszer csak közölte a magyar vezérkar hadműveleti főnökével egy olyan nagy dunántúli hadgyakorlat küszöbönálló tervét Ercsi térségében, amelyről korábban a hivatalos okmányokban szó sem volt. Kárpáti tiltakozott, leszögezve, magyar területen hadgyakorlat ügyében a magyar felső vezetés az illetékes, és a szovjet hadszíntér-parancsnokságnak békeidőben nincs nálunk hatásköre. A szovjetek a gyakorlatot lefújták.)

Az 1987. decemberi javaslat más, Magyarország számára elfogadhatatlan elemeket is tartalmazott. 1. Az 1991-1995 közötti fejlesztésekre vonatkozó ajánlás magába foglalta két új repülőgépegység felállítását, két első osztályú katonai repülőtér megépítését, 300 tüzérségi eszköz, hatvankét T–72-es harci jármű beszerzését, két honi légvédelmi rakétaosztály rendszerbe állítását is. 2. Indítványozta egy egységes VSZ politikai csoportfőnökség létrehozását „az ideológiai diverzió elleni harcra”.

Mindezzel kapcsolatban Kárpáti Kádár Jánosnak jelentve azt javasolta, hogy a pártelnök Kulikov marsallal és munkatársaival találkozva indítványozza: az új struktúraügyben készüljön előterjesztés a PTT részére, figyelembe véve a tagországoknak még háborús időben is létező szuverenitását. Ezután Kádár fogadta Kárpátit, és mint a miniszter írja, „nagyon rossz hangulatban volt, meglehetősen ingerülten és türelmetlenül válaszolt a felvetettekre. Legfőbb mondanivalója az volt, hogyha háborúra kerülne sor, akkor már nem az ország szuverenitásának kérdése lesz a legfontosabb… Úgy álltunk föl, hogy én nem tudtam, mire kapok felhatalmazást, milyen álláspontot képviseljek…” Ezt követően került sor 1988. április 8-án Kádár találkozójára Kulikov marsallal és munkatársaival. Miután a marsall elmondta, Berlinben, Prágában, Szófiában és Varsóban egyaránt támogatta a vezetés e moszkvai tervet, Kádár megköszönte neki a tájékoztatást, majd kifejtette, hogy a „háborús időszak” vezetésének kérdéseit a PTT-ben kellene felvetni és nem kész dokumentum formájában, hanem a javaslataikat indokolva. Azt is aláhúzta, hogy Magyarországon hadüzenetre, magyar csapatok külföldi alkalmazásával kapcsolatos döntésre az Országgyűlés jogosult, és ezt az elvet 1968-ban, „a csehszlovákiai események kapcsán” már megsértettük! A magyar gazdaságot terhelő katonai beszerzések indítványa ügyében pedig kijelentette, Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy az ötéves terv kérdéseiről tudjon tárgyalni. Ami a „közös nevelő munkát” illeti, azt mondta, a politikai kérdések sajátosságai indokolják, hogy ezeket minden ország saját hatáskörében oldja meg. A megbeszélésen szót kért még Kulikov helyettese, Gribkov hadseregtábornok is. Őt azonban Kádár félbeszakította, és röviden, pár szóval véget vetett a tárgyalásnak. Kárpáti erről ezt írja: „Nagyon kellemetlen, talán nem túlzás azt mondani, hogy szinte barátságtalan légkörben zajlott le a tárgyalás és az elköszönés is. Én magam elcsodálkoztam az egészen, hiszen néhány nappal korábban nem találtam megértésre Kádár Jánosnál. Mi történt ez alatt a pár nap alatt?” Amikor négyszemközt maradtak, „Kádár hozatott whiskyt és kávét, s megkérdezte: nos, meg van velem elégedve? Hirtelen azt sem tudtam, hogy fiú vagyok vagy lány, annyira meglepődtem. Természetesen végtelenül megkönnyebbültem, hogy tulajdonképpen ily módon elutasította ezt az egész háborús határozványtervezetet. Arra gondoltam, talán beszélt Gorbacsovval, hogy ő tud-e egyáltalán erről az egész ügyről. Kádár János kitért az én ilyen irányú érdeklődésem elől…”

Erre a kérdésre, vagy arra, hogy Kádár akkor és ott miért is emlékeztetett 1968-ra, a Puskalövés nélkül… szerzője mindmáig keresi a választ.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!