Lemondatta Pak Kunhje dél-koreai elnököt egy bíróság korrupció vádja miatt. A politikus mentelmi jogát is elveszítette, ezért börtönbe is kerülhet. Elemzők szerint ez azt jelenti: mégis működik a dél-koreai demokrácia, annak ellenére, hogy a nagyvállalatokat irányító családok és a politikai elit szorosan összefonódott egymással.

 
Fotó: Jung Yeon Je, Getty Images Hungary

Pak Kunhje a dél-koreai elnöki palotában nőtt fel. Kilencéves volt, amikor tábornok édesapja katonai puccsal magához ragadta a hatalmat. Pak Csong Hi közel két évtizedes vezetése alatt indult el az ázsiai ország a gazdasági fejlődés útján, és a demokratikus rendszer felé is megtette az első lépéseket – emlékeztet a BBC.

Ám Pak Kunhje édesanyját 1974-ben, édesapját pedig 1979-ben meggyilkolták. Édesanyja halála után ő vette át a „first lady” szerepét apja mellett, akinek halála után egy időre eltűnt a közéletből. Ám 2012-ben az apja gazdasági eredményeit nagyra tartó konzervatív szavazók elnökké választották, így 2013-ban beiktatták Dél-Korea első női elnökeként. Ismerősei szerint szülei halála után Pak magányosan élt, egyetlen bizalmasa negyven éven át barátnője, Csoj Szunszil volt.

A barátnő fontos szerepet játszott Pak bukásában, mert ő volt az, aki az „elnöki barátságot” kihasználva nagyvállalatokat arra kényszerített, hogy busás kenőpénzeket juttassanak neki. A pénzt az általa felállított két nonprofit szervezetnek kellett utalni. A botrányban a dél-koreai óriás, a Samsung is érintett; a cég vezetője is belebukhat a botrányba. A vád szerint Pak számtalan titkos, nemzetbiztonságot érintő dokumentumot juttatott illegálisan Csojnak, és személyesen részt vett az alapítványok megszervezésében.

A íróság döntése hónapok óta tartó politikai válságnak vetett véget. Szöul utcáin Pak ellen és mellett is tömegek tüntettek december óta. A bejelentés után Pak hívei közül néhányan rátámadtak a rendőrökre, ketten életüket vesztették.

Az alkotmány szerint Pak lemondatása után hatvan napon belül elnökválasztást kell tartani, Paknak pedig ki kell költöznie az elnök palotából. A hatalomváltás világpolitikai szempontból kényes időszakban történik, hiszen Észak-Korea erőfitogtatása miatt a térségben egyre feszültebb a helyzet. Pak és konzervatív támogatói az Amerikai Egyesült Államok szövetségese volt az Észak-Korea elleni kemény fellépésben.

Az új választás megnyitja az utat az ellenzék számára, ők viszont párbeszédet szorgalmaznak északi szomszédjukkal.

Címkék: Dél-Korea

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!