Valóságos politikai ámokfutást rendezett Kövér László házelnök. Kiosztotta az MSZP-t, az LMP-t, a Jobbikot, a Nemzetközi Valutaalapot és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságát is.

 
Kövér László

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságnak a vörös csillag viselésével kapcsolatban hozott engedélyező ítéletéről szólva a Hír Tv Péntek 8 című műsorában Kövér László így fogalmazott: „Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül, úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon”. Magát a demokráciát így definiálta: „mindenféle idióta pártok lépnek fel és szereznek akár mandátumot”. Két parlamenti párt is megkapta a magáét az ország egyik legfőbb közjogi méltóságától: „az LMP-t és a Jobbikot nem sokkal tartom komolyabb pártnak, mint a Kétfarkú Kutya Pártot. Semmit nem mutattak másfél év alatt, ami alapján azt kellene gondolnom, hogy őrájuk lehetne bízni az ország sorsát”.

Kövér pénteken rendhagyó történelemórát is tartott egy hódmezővásárhelyi gimnáziumban. Arról mesélt a diákoknak, hogy az egyetemi kar KISZ-bizottságától, Gyurcsány Ferenc „barátaitól és elvtársaitól” kellett pecsétet szereznie az útlevele megszerzéséhez. A házelnök szerint 1990-ben felelősségre kellett volna vonni a hazaárulókat, majd így folytatta: 1994-ben az MSZP került hatalomra, amely a mai napig „a volt kommunista párt utódpártja”, és az a Horn Gyula lett a miniszterelnök, aki 1956-ban a „karhatalmista megtorlók oldalán állt”, és a „saját hazájára, a saját fajtájára idegen hatalom zsoldjában fegyvert fogott. Egy demokráciában lehet, hogy bocsánatos bűn a hazaárulás”. Szerinte, ha egy közösség nem veti ki magából azokat, akik elárulták és tönkretették, annak súlyos konzekvenciái vannak: leginkább azok, amit ma szenvedünk el. Mert ha nem volt következményük a történelmi bűnöknek, akkor miért lenne bármilyen következménye egy demokráciában a 2002 és 2010 közötti a politikai tetteknek? „Mindaz, aminek ma a levét isszuk, így függ össze 1956-tal” – fogalmazott Kövér a diákok előtt.

A Fidelitas országos választmányának szombati tisztújító ülésén pedig kijelentette: a jelenlegi kormányzati ciklus Magyarország utolsó esélye. „A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben” – fogalmazott Kövér. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott segítség kapcsán kifejtette: azok, akik az IMF útmutatásával próbáltak kilábalni a válságból, gazdasági és szociális katasztrófa áldozatai lettek. Hazánk esetében azonban más a helyzet. A házelnök véleménye szerint a gazdaságpolitika nem szokványos intézkedései nem szolgálhatnak mintául más országoknak. Kövér László borúsnak látja az előttünk álló 20 évet, köszönhetően azoknak, akik 1956. november 4-én „a barikád velünk szemben lévő oldalán álltak”, valamint azoknak, akik az ő erkölcsi, politikai örököseik, akiket „mi sok mulasztást, hanyagságot, hibát elkövetve többször is demokratikus körülmények között visszaengedtünk az ország élére, hogy ott folytathassák, ahol az elődeik 1989 végén, 1990 elején látszólag kénytelenek voltak abbahagyni”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!