Az európai kormányok hitelességét kérdőjelezheti meg, ha megállapodnak a görögökkel.

 
Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter: puhul vagy keményedik? - Forrás: Profimedia

Hétfőn újra összeülnek az európai pénzügyminiszterek, hogy a görög mentőcsomagról tárgyaljanak, de szinte megjósolhatatlan, sikerül-e egyezségre jutniuk. Közben az idő sürget. Két hét múlva lejár az eredeti hitelmegállapodás, és Görögországnak újabb 4,3 milliárd euróra lesz szüksége március végéig, hogy az államcsődöt elkerülje. „Németország kész a kompromisszumra” – jelentette ki Angela Merkel kancellár a hétórás eredménytelen alkudozás másnapján.

A német kormányfő hangsúlyozta, az Európai Unió azért érhetett el sikereket, mert mindig tudtak olyan megoldást találni, amelynek több előnye volt, mint hátránya. Majd – a görögök legnagyobb bánatára – azzal folytatta, hogy „Európa hitelessége attól függ, mennyire tartjuk be a saját szabályainkat”. Ezzel pedig rátapintott a lényegre. Hiszen a tárgyalások már nemcsak arról szólnak, hogyan lehet megoldást találni a görög válságra. A valódi tét az, a kormányok hogyan őrizhetik meg hitelességüket.

Igaz ez a három hete megválasztott Alexisz Ciprasz kabinetjére, amely máris mérsékelte a követeléseit. Az eredeti hitelfeltételeknek mindössze 30 százalékát tartják elfogadatlannak, holott a kampány alatt még az egészet visszautasították. De ahhoz továbbra is mereven ragaszkodnak, hogy március 1-jével ne a meglévő egyezséget hosszabbítsák meg, hanem új megállapodást kössenek velük. Ha ezt nem tudják elérni, a kormány rövid úton megbukhat.

Viszont ha sikerül, a többi európai politikus kerül nehéz helyzetbe. Közülük a német, holland vagy finn vezetők még nem is panaszkodhatnak. A költségvetési fegyelem szószólóinak legfeljebb elvi következetlenséget kellene megmagyarázniuk a választóiknak. De Írország, Portugália vagy Spanyolország vezetői sokkal kényesebb helyzetbe kerülnének: annak idején ezek az országok is kaptak európai hitelt, amelyért cserébe komoly megszorításokat hajtottak végre.

Az új görög hitelfeltételek valószínűleg a jelenlegi kormányok bukásához vezetne, mivel nem tudnák megindokolni, a görögök miért vívhattak ki maguknak kedvezőbb feltételeket. Spanyolországban máris hatalmas népszerűségnek örvend a görög Sziriza testvérpártja, a Podemos. A február eleji közvélemény-kutatások szerint a választók 24 százaléka támogatja a szélsőbaloldali, megszorításellenes pártot.

Ha hétfőn az uniós pénzügyminiszterek új hitelfeltételeket ajánlanak Görögországnak, meg vannak számolva Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök napjai. A láncreakció veszélyével azonban az uniós vezetők is tisztában vannak, és mindenáron el akarják kerülni. Így valószínűbb, hogy Ciprasz kezdhet el csomagolni.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!