A lépésfeszültség fogalma a villanyszerelés tárgykörébe tartozik, de nem ártana bevezetni a politikában is.

 

Arról van szó, hogy ha leszakad egy magas feszültségű távvezeték, és nedves földre esik, a föld ellenállása miatt az odasiető – vagy onnét menekülő – embereket a két lábukon keresztül is halálos áram- ütés érheti, ha túl nagyokat lépnek. Csak akkor lehetnek biztonságban, akkor nem lesz végzetesen nagy a két lábuk között a potenciálkülönbség, ha lassan, centiről centire araszolnak. Valahogy így néz ki Észak-Korea jövője is.

A nagy játszma

A tárgyalások megszakadása éppúgy jelentett valamit, mint az újrafelvételük: jelesül azt, hogy a koreai válság egy nagyobb gazdasági játszma része, mely az Egyesült Államok és Kína között zajlik. Kulcsfontosságú szerepe van Phenjannak is abban, hogyan dől el a két gazdaság csatája, illetve – jó esetben – miféle új egyensúlyt alakítanak ki. Kezdjük azzal, hogy május 20-án Kína és az Egyesült Államok megegyezett abban, hogy lemondanak a kereskedelmi háborúról, és nem emelnek további vámokat – amint azt Pekingben Liu Ho miniszterelnök-helyettes bejelentette. Hurrá, mondanánk, jobb az egyezség, mint a harc, rá- adásul a közös amerikai– dél-koreai hadgyakorlat miatt felbőszült Kim Dzsongun is megenyhült, és jelezte, mégis hajlandó elmenni a Trump elnökkel tartandó csúcstalálkozóra, Szingapúrba. Csakhogy közben azt az amerikai elnök mondta le. Donald Trump csütörtökön jelentette be, hogy elmarad a június 12- re tervezett egyeztetés. Mint írta, nagyon várta a találkozót, de azóta olyan megnyilvánulásokat tett az észak-koreai vezető, amit ő „nagyon dühösnek és ellenségesnek érzett”.

„Ön az észak-koreai nukleáris erők nagyságáról beszélt, de a mi nukleáris erőnk olyan hatalmas, hogy imádkozom Istenhez, soha ne kelljen használnunk” – írta Trump. Pedig külügyminisztere, Mike Pompeo nemrég a nagy békülési lázban bejelentette: „Amennyiben Észak-Korea merészen arra szánja el magát, hogy gyorsan megszabadul az atomfegyverektől, úgy az Egyesült Államok is kész együttműködni Észak-Koreával, hogy a dél-koreai barátainkhoz mérhető jómódot érjen el.”

Yankee, go home

Ez egyfajta Marshall-segélyt jelentene, amerikai áruk, gépek, pénzek, befektetések dömpingjét, nagyrészt vissza nem térítendő támogatás formájában. Csakhogy Kínának ez nem a legkellemesebb. Ott Kína akar befektetni, ő akarja kihasználni a piacon megjelenő, tízmilliós nagyságrendű, olcsó, bár képzetlen munkaerőt, nehogy már a jenkik gyáraiban dolgozzanak, ha dolgozhatnak a pekingi tungcsék üzemeiben is. El a kezekkel Észak-Koreá- tól! Yankee, go home – diktálták Kim Dzsongunnak Pekingből.

Aztán Washington ajándékot küldött a Menny Elvtársának Pekingbe, a megegyezést, és lám: mennyei béke költözött a Jalu-folyótól délre. Ez megért Kínának pár tízmillió olcsó munkást.

És az amerikai befektetők éppúgy, mint a dél-koreaiak, ugrani készülnek. „Az egyik legismertebb feltörekvő piacokkal foglalkozó befektető, Mark Mobius azt nyilatkozta a CNBC-nek, hogy nagyon érdekelnék az észak-koreai befektetési lehetőségek, ha megnyílna ezek előtt az út. Dél- és Észak-Korea a befektetési szakértő szerint csodálatos kombinációt alkot. Az előbbi ország elsőrendű technológiával tudással, továbbá feldolgozóipari kapacitással rendelkezik, amihez a dzsucse ideológiát követő ország erőforrásokat, elsősorban olcsó munkaerőt és nyersanyagokat tudna hozzáadni” – írja a Napi.hu.

Az olcsó munkaerő Eldorádója

Tény, hogy az olcsó munkaerő valóságos Eldorádója nyílna meg a tőkeerős befektetők előtt. Erre utal az is, hogy a Koreai-félszigetet kettéválasztó demilitarizált zóna területén ingatlanboom indult. Az itt lévő kisvárosokat és gyéren lakott falvakat, amelyek eddig senkit sem érdekeltek, hirtelen felkapták az élelmes befektetők, akik arra számítanak, hogy az enyhülés folytatódni fog, ezért a területen hatalmas beruházások indulnak.

Kicsit egyszerűbben fogalmazva: még az aknamezőt is megveszik, hogyha azon a jövőben a keszongihoz hasonló ipari park épülhet. De vajon épülhet-e?

Most jutottunk el a kérdőjelekhez. Az Egyesült Államok azonnali leszerelést és nyugatosodást kívánna, Phenjan inkább az apró lépések politikáját követné, és ez esetben ők vannak otthon, ők tudják jobban, mit beszélnek. Észak-Korea lakossága körülbelül 26 millió, ebből 1,1 millió ember katona. Ennyi munkanélkülivel nagyon nehezen lehetne mit kezdeni, annak ellenére is, hogy megindulnának a beruházások: hiszen azok csak a hadsereg teljes leszerelése után kezdenek el működni. De még ha ettől el is tekintünk: a hatvanöt évnyi dzsucse ideológia után képesek lesznek alkalmazkodni a mégoly engedelmes északiak is a kapitalista gazdasághoz? Teljes technológiai és kultúrsokk nem érné őket, az ország ismeri a (saját gyártmányú) okostelefonokat, tableteket, van egyfajta intranetjük is, ami csak a határokon belül működik, de az üzleti életre nincsenek felkészülve.

Azt lassan kéne megtanulják. Hogy agyon ne vágja őket a lépésfeszültség.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!