Önkéntesekkel méri fel a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), hogy hány madarat ér halálos áramütés az elektromos távvezetékek miatt. A felmérésre október 20-a és november 20-a között kerül sor, bárki részt vehet benne.

Akik jelentkeznek, azoknak lakóhelyük közelében kell végigjárniuk egy vagy több, tetszőlegesen kiválasztott középfeszültségű szabadvezeték-szakaszt, miközben számba veszik az áramütés vagy vezetéknek ütközés következtében elpusztult madarakat. A veszélyes villanyoszlopok pontos helyét pedig lehetőség szerint fotókkal, GPS-koordinátákkal dokumentálják.

Az idei már a kilencedik országos felmérés, az önkéntesek az elmúlt években több mint 50 ezer villanyoszlopot ellenőriztek, alattuk több mint 4 ezer halott madarat találtak. Bár az áramütés problémája évtizedek óta ismert, a veszélyes szakaszok továbbra is védett és fokozottan védett madarak ezreit pusztítják el minden évben. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az MME és a hazai villamosenergia-ellátás képviselői 2008-ban írták alá az Akadálymentes Égbolt megállapodást, a természetvédők és a minisztérium pedig átadták az áramszolgáltatók számára a madárvédelmi szempontból veszélyesnek minősíthető vezetékszakaszok pontos helyét, az illetékesek ez alapján tudják, hogy hol és milyen madárvédelmi megoldásokat kell alkalmazniuk. A megállapodás szerint 2020. januárig minden madárvédelmi szempontból veszélyes vezetékszakaszt madárbaráttá alakítanak.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!